Fárasztó nap és fárasztó este, de remek nap és remek este – röviden így foglalnám össze a szombatot. Most igazán nem sokat tettem hozzá a rendezvényhez (kis könyvpakolás, kerekasztal-beszélgetés, és villanykapcsolás, illetve egyszer vacsorát hoztam a díszvendégeknek), tehát elméletileg nem kellett volna elfáradnom, de persze ott volt az a fránya feszültség, hogy minden rendben lesz-e, minden klappol-e, leszünk-e elegen vagy égünk majd a két remek vendég előtt, mivelhogy a magyar rajongók nem kíváncsiak rájuk.
Nem mondom, hogy nem lehettünk volna többen, de elegen voltunk ahhoz, hogy ne kelljen feszengeni. Tizenegykor kezdtünk, és bár menet közben kicsit át kellett szervezni a kezdő előadásokat, Bruti hozta a hangulatot, igazi profiként építette fel a napot. Kis technikai malőr után aztán jött a csúcspont. Mind Rick Worthy, mint David Nykl előadásán aktív volt a közönség, jó kérdések lettek feltéve, a színészek láthatóan élvezettel válaszoltak, meséltek, anekdotáztak. A fellépés után – amikor már a társaság a sörözést tervezte – még elmentek pihenni egyet a Novotelbe, és később csatlakoztak hozzánk a Trombitásban, immár fergeteges kedvvel.
Nem tagadom, én élveztem a délutánt: egyrészt voltak érdekes előadások (köszönet az előadóknak, akik elvállalták a felkérést és eljöttek), másrészt a kerekasztal-beszélgetésen végre elmondhattam, hogy szerintem az SGU semmit nem ér. Nomeg, ameddig benne voltam a szervezés sűrűjében, kvázi megpróbáltam én kézben tartani a dolgokat, addig sosem lehettem ott a díszvendégek előadásán. Nem láttam Patrick Stewart fellépését sem, csak utólag videóról, Chase Mastersonnak pedig csak a búcsúvacsorán mutatkoztam be: „hi, én vagyok a főszervező”.
Find more photos like this on SFport.net
Most ez másképpen volt, bent ültem a Hilton nagytermében – nem tudom viszont, Jun, mint főmufti, mennyit látott a fellépésekből. Sebaj, este megpróbálta behozni a Trombitásban. Ott aztán a vendégeink, ha lehet, még közvetlenebbek voltak, David Nykl és Kamper Gergő például hihetetlenül jól megértették egymást (ez a színpadon is látszott már). Worthy megkóstolta a Judit bekeverte tatárbifszteket, Nykl pedig a magyar pálinkát. Ő bírta, csak közép-európai vér folyik az ereiben (egy éves korában, 1968-ban költözött ki a család az akkori Csehszlovákiából Amerikába), a hatalmas fekete srác arca torzult el kissé a cseresznye pálinka hatására.
Sokáig bírtuk, úgy dobtak ki minket fél kettőkor, amikor már egy órája senki más nem volt a vendéglőben. Ekkor lesétáltunk a Duna-partra, s útközben Worthy capoeirázni tanította Csillát. Az este is remek volt, a nagyi palacsintázójában fejeződött be hajnalban a Batthyány téren. (Képek és videók az SFport.net-en) Egyetlen szomorú esemény akadt csak: nem Uruguay nyert a VB harmadik helyéért folyó meccsen.
Legutóbbi hozzászólások