Beszálltam a liftbe, én fent, ő a negyediken. Sose láttam még. Behúzza az ajtót, majd amikor megnyomom a földszint gombot, megszólal. „Na, nehéz lehet feljönni a negyedikre, ha nincs lift.” Bólintottam, mire ősz szakállas arca felderült. „Én mindig gyalog járok ám” – mondja. És lehajol, felhúzza a nadrágja szárát. Megütögeti a vádliját. „Én mindig gyalog megyek fel a negyedikre, nézze meg, milyen vádlim van. Na, fogja csak meg!” Nemet intek, mire párszor megint megütögeti. Büszkén. Aztán visszahúzza rá a nadrágszárat.
Leérünk a földszintre. „Hetvenöt éves vagyok” – mondja. Feltartja az öklét. „Kapcsolókat gyűjtök. Van egy hely, ahova kidobják az ilyeneket. Kiszedegetem belőle a sárgarezet és az egyik barátom mindenfélét csinál belőle. A múltkor is szedem össze őket, amikor odajön hozzám három cigánygyerek a sötétebb bőrű fajtából. Azt mondja az egyik >>Mit keresel itt?<<. Csak így, mit keresel itt. Mondtam nekik, ide figyeljetek, gyerekek, és odamentem egy préselt falhoz és háromszor beleöklöztem. Lyukat szakítottam beléjük. Mondjuk a kisujjam kicsit megbánta.” Élvezettel mutatja, hogy a kisujja nem hajlik. A történetnek azonban nincs vége. „Aztán mondtam nekik, fogjatok egy vasat, aztán hajlítsátok meg a tökötökön, én meg tudom tenni. Na, azóta szedik össze nekem a kapcsolókat és leteszik egy helyre.”
Megyünk a villamosmegálló felé és mesél tovább. „Apám zenész volt, és a rendre nevelt. Persze ez gyerekkoromban nem tetszett. Szereti a gombát?” kérdi hirtelen. A kezében van egy zacskó, mutatja, gomba van benne.” Azt válaszolom, hogy szeretem. A szeme felcsillan. „A kertészeti egyetemen felsőfokú gombaszakértő lettem. A gomba a legérdekesebb növény. Ezt az Amerikai úti megállónál szedtem.” Csodálkozom, hogy van ott gomba, és ennek hangot is adok. „A parkokban is lehet szedni gombát” – válaszolja. „De ha valaki kétszer megkérdezi tőlem, hogy biztos ehető-e az a gomba, amit szedett, azt mondom, vizsgáltassa meg mással is. Érti? A bizalom nagyon fontos. Anélkül nem szabad megenni. A múltkor odajött hozzám egy ember és elém tolta amit szedett, hogy ellenőrizzem. Azt mondtam neki, hogy nem. Mert aztán rájuk szed még valamit. Akármit rájuk szedhet.” Egyet értettem vele, hogy ez veszélyes lehet.
Anekdotázik a gombába vetett bizalomról. „Két asszony szedett gombát, elkészítették, és megették vacsorára. Jön a barátnőjük, sápítozik, hogy gombát ettetek, biztos jól vagytok? Addig mondogatta nekik, hogy azok egész éjszaka hánytak, mint a mucsaji borz. Na, ha találkozom azzal a nővel, én nem köszönök, csak ezt csinálom.” Kiköp oldalra. „Csak ennyit csinálok.”
„A gomba veszélyes is tud lenni. Ott van pár tölcsérgomba, aminek a hatóanyaga a muszkarin. De ha gyilkos galócát eszik rá pár órán belül kihányja. Érti? Az egyik mérges gomba semlegesíti a másikat. A gyilkos galócának hat-harminchat óra a felszívódása. Kétezer hatszáz gyereket oktattam az iskolában, magyaráztam el nekik a gombákat. És ingyen tettem. A tanárnők nagyon hálásak voltak.” Megállunk, láthatóan elválnak útjaink. „Persze nem az a pirospöttyös gyilkos galóca, hanem az a zöldes-barnás tetejű. Na, viszlát.” És megyünk az utunkra.
Legutóbbi hozzászólások