Csúnya, nedves idő várt bennünket a koppenhágai reptéren és egy száz éves ház bent a városban, az Eurocon helyszínének közelében. Első pillantásra a város lehangolónak tűnt, minden nyálkás volt és barna. Barna téglaházak, barna kőfalak, diszítés nélkül, szögletes ablakokkal. Rájöttem, hogy ez nem dizájn, ez életstílus, hajdanán a vikingek sem voltak túl komplikált személyiségek – az egész pedig onnan ered. Nem is szólva a nyelvről, amely olyan, mintha egy kocsmában pár nagydarab hajósember összerúgva a port, torkhangon sértegetné egymást. Nem is tudom: eddig a dán a legidegborzolóbb nyelv, amit hallottam, az írás meg egyenesen szörnyű… ezek, ha ö-t akarnak mondani, áthúzzák az o-t… Hát, hol itt a logika? (Persze Roberto Quaglia azt mondta, hogy a magyar nyelv rosszabb, és tulajdonképpen Kamilá Sirotná is megerősítette ezt – Kamilá a kilencedik magyar nyelvleckénél tart, de ezt a bejegyzést még jó ideig biztos nem fogja elolvasni -, én még sem hiszem, hogy a magyar annyira szörnyű lenne.)

Az Eurocon előestéjén más számos külföldi vendég (értsd: nem dán) jelen volt a Valby Kultúrházban, és sörözéssel ütötték agyon az időt. Kiderült, hogy a díszvendégek is itt vannak már, csak éppen vacsorázni mentek a Mongolian Barbecue nevű helyre. Örültünk, és mentünk utánuk, szemerkélő eső ide vagy oda… Aztán kiderült, hogy a dán Mongol nyomába se ér a magyarnak, de a vendégseregért megérte. Egy asztalnál ennyi írót együtt – Harry Harrison, Anne McCaffrey, Stephen Baxter, Zoran Zivkovic, Roberto Quaglia – utoljára a Trombitás étteremben láttam a Moszkva téren, és bár ott mindenki a szívem csücskében van (igen, Botond, még te is), azért ebben a társaságban is felemelő érzés volt ülni. Mellesleg miközben mi ettünk, kintről a Tivoli vidámparkból női sikolyok szűrődtek be: az eső ellenére a dán fiatalok a hullámvasúton és egyéb szabadtéri borzadályokon szórakoztak – hát nem egy fehér embernek való hely ez.

Vacsora �rókkal

(Kis segítség: a képen Zoran Zivkovic iszik, Baxter az asztalfőn, Harry Harrisonnak csak a szeme látszik, Anne McCaffrey pedig kétségbeesetten néz rám… de minden fotón, amit róla csináltam.)

Este a kultúrházban még egy remek blues-zenekart meghallgathattunk. Nem voltak sokan, de egy sör mellett elücsörögtünk… Szerencsére nem dánul énekeltek… Lehet, hogy nincs is dán blues.

Másnap reggel fúrás-faragás ébresztett minket: az útépítő munkások magasról tettek ránk. Az utcára kibotorkálva azonban mégis a madarakra figyeltem fel legelébb. A varjak diókat szedtek fel a földről, felrepültek velük a magasba, majd leejtve széttörték őket. Okos. Jut eszembe: itt a galambok kövérek és éppen ezért gyakorta esnek áldozatául az autósoknak; most először életemben hallottam galambot szétpukkanni egy autó kereke alatt. Németh Attila szerint már döglött volt és felfúvódott a gázoktól, ezért szólt akkorát. Hát, nem tudom. Végül is nem fröccsent.

A városháza második emeleténAz Eurocon első napja az ismerkedések napja volt, no és persze a régi ismerősök felismerésének ideje. A rendezvényt kétszer nyitották meg, először a koppenhágai városházán, annak második emeletén a díszteremben, terített hidegtálas asztal mellett. Meg nem tudnám mondani, hogy ki tartotta a megnyitóbeszédet a város részéről, egy szép dán hölgy volt, aki jólnevelt úrilányként nem beszélt sokat a terített asztal mellett.

Némi téblábolás után – márminthogy csak ennyi volt a megnyitó??? – a túlélési ösztön felülkerekedett az intellektuson. Kajára scifis! Jöhettek a dán sajtok (szigorúan csak bucival, mert verhetetlenül csodálatosan büdösek voltak), a húsok, halak, rákok és a saláták. A retek itt hosszúkás és félig fehér, félig piros, minden más a szokásos. A sör finom, helyi bor nincs. A kóla olyan, mint a világ bármely más részén: egészségtelen. Szóval ittunk és ettünk és beszélgettünk két falat között. Aztán mindenki ment vissza a kultúrházba a következő eseményre.

Fogadás a városházánA kultúrházban legalább tíz program futott párhuzamosan, lehetetlen volt mindet követni. Igazából nem is akartuk: Németh Attila a külföldi írókra koncentrált, Jun és jómagam pedig a külföldi kiadókra. Illetve egy-egy koccintás erejéig lazítottunk az ismerősökkel, régi conrajárókkal. Azután a büfét elhagyva beültünk Bruce Holland Rogers, Ruth Nestvold, Marc von Schlegell és Elisabeth Kerner írói beszélgetésére.

És akkor jött a második megnyitó.

A kultúrházas megnyitóra az ESFS elnöke, Dave Lally vonult be elsőként egy hatalmas ESFS logós zászlóval. Meglengette és beszédet mondott. Aztán jöttek a dánok és beszédet mondtak a saját zászlajuk alatt. Végül egy perces csenddel adóztunk Robert Jordan-nek, aki a hétan hunyt el, és ezzel a hivatalos megnyitó le is zajlott. Semmi flanc, csak a szokásos dán egyszerűség.

Dave Lally a zászlóvalEste az Európai SF Társaság ülése volt a legizgalmasabb pont. Ezen a fő téma a vezetőség újraválasztása (vagy sem) volt, illetve az európai díjakra való jelölés. Őszinte leszek: nem érdekelt a vezetőség sorsa. Jun a beszámolóját böngészte, Attila a fejét csóválta, hogy mennyire kevés az idő a jelöltek bemutatására. Való igaz… Amikor rám került volna a sor, csendesen kiosontam a teremből, ne is tudjam, miről beszélnek. Szerencsére összefutottam lent egy olasz medvével, kinek neve Max, és egész jól elbeszélgettük az időt. Részemről, az angoltudásomat tekintve, volt egy kis pantomim is a dologban, de egész büszke voltam magamra, hogy segítség nélkül sikerült megértetnem magam.

A finn partin aztán jöhetett a lazítás. A finnek a 2009-es Eurocon megtartásáért lobbiztak, versenyben állva az olaszokkal. Megállapíthattuk, hogy a finn vodka finom, a Salmiakki viszont ihatatlan (szerintem), bár az is elfogyott. Mi vittünk kis szilvóriumot, csak összehasonlításképpen, na ennek az eredménye az lett, hogy sokan összezuhantak… Ha már ennyi megárt, mi lesz itt holnap? – kérdeztük egymástól. Szombat estére ígérték ugyanis az oroszok a maguk vodka-partiját… És oda is bizony menni kell, mert hát 2008-ban Moszkvában lesz az Eurocon és nem árt kicsit tájékozódni…

A szállásra tartva a sarokról elemeltem az útépítés táblát, hátha holnap reggel nem találnak ide és nyugodtan alhatunk. Az van rajta: MANDAG 24/9-07. Nem is zavartak reggel, csend volt és béke. De lehet, hogy azért, mert másnap szombat volt… Meg tudja nekem valaki fejteni, mi az a „mandag”? (Ez az utolsó este, most visszacsempészem a táblát. Megyek is… )

(folyt köv. immár Budapestről)

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás