Nos, lassan éjfél, ideje a karácsony első napjáról elmélkedni (meg aztán Nóra szólt is, hogy mára nincs semmi bejegyzésem). Végig veszem a történéseket, és csak pihenőidőt látok, békés családi körben, körülrakva süteményekkel, pezsgővel (amikből nem fogyasztok, mert minden édes), meg a tegnapi maradékok, amihez hozzácsaptunk némi halat és rántott hagymát. Aztán ott vannak a lökött karácsonyi filmek, rengeteg vígjáték (imádom a romantikus vígjátékokat), ám ezek valahogy mégis bugyuták: a karácsonyról mintha nem sikerülne ép filmet csinálni. Jön a Mikulás neje, szülei, gyerekei és üzleti modellje. Nos, akkor inkább Shrek, a jó ogre, illetve mit is beszélek: ősmagyar, merthogy az ősmagyarokkal való rémisztgetés a középkori Európában a magyarokat a népi fantáziában ogrévé süllyesztette / emelte fel – kinek mi tetszik…
A nap békés és csendes, annyira csendes, hogy csekély angoltudásommal a Life on Mars első évadának negyedik részét fordítom. Miután az ötödik részt átpasszoltam Gergőnek, már segítségem is van egy profi személyében, aki persze rögtön átlátja, miért is nehéz 1973-as New York-i zsaruszlenget fordítani. Valahogy ez engem nem érdekel, intuitíve oldom meg, amit nem értek (erről eszembe jut Németh Attila, aki egyszer kínaiból „fordított” egy másfél oldalas angol szinopszis alapján filmdialógokat). A sorozat (az amerikai) zseniális: egy rendőrt elütnek 2008-ban és 1973-ban ébred fel. Vannak látomásai, és vissza akar térni, de közben azt teszi, amihez ért: nyomoz. Igen ám, de a harmincöt évvel ezelőtti világ merőben más, mint a mostani, mintha a Helyszínelők egy tagját dobnánk be a Kojak sorozatba… Képben vagyunk?
Szóval ez a nap csendes volt és hihetetlenül családias. Régen vágytam már ilyenre, és megkaptam. Megkaptam a karácsonytól, és persze a családomtól. Csak köszönni tudom… és tudom, hogy a holnap még jobb lesz, bár beleteszünk a húgommal a kocsiba vagy 400 kilométert.
Legutóbbi hozzászólások