Éjszaka kagyló vagyok

Éjszaka kagyló vagyok,
mit mint félénk remeterákok
megszállnak az álmok;
barackot kapnak tőlem ikerlányok,
pást mellett állok
tőrkarddal a kézben,
vagy csak remélem,
hogy nem tévedek el
üres falusi utcán.

Ahol összeér lét és tagadása,
félénk pára lebeg,
élő és holt emberek
megannyi álma;
a szétválasztatlan tenger
illat s fényorgiája,
amely az ősrobbanás óta
az esti széllel
terjed a világ felett szét,
és magával hozza
a teremtés megannyi neszét.

Éjszakánként, amikor
megszállnak az álmok,
múlt életekbe látok,
más pillanatait élem,
miközben saját emlékem
teherrrel lélegzem ki;
talán ezredévek múltán
majd valaki
egy éjszaka, mint üres kagyló
egy röpke percre otthont ad neki.