Gyávák és hősökSikerült megnéznem a Gyávák és hősök magyarított cím alatt futó Lions for Lambs mozit. Robert Redford rendezte, és a rendező mellett két nagynevű szereplő viszi el a hátán a filmet: Tom Cruise és Meryl Streep. Igazából összesen hat szereplője van a mozinak, nem több, ugyanis az nem más, mint két, párhuzamosan futó beszélgetés, némi stúdiós lövöldözéssel megspékelve.

Tom Cruise egy szenátort (Jasper Irving) alakít, aki fogadja Meryl Streepet (Janine Roth), mint újságírót, és elétárja az új afganisztáni harcászati stratégiát, aminek első akciója pár perccel korábban kezdődött el. Amikor Cruise elkezd beszélni, akkor látjuk azt, hogy az első akció máris dugába dőlt, és hallgathatjuk egy másik páros beszélgetését: Robert Redford (Stephen Malley) egy egyetemi professzor szerepében próbálja megmenteni egy tanítványa jövőjét azzal, hogy a felelősségtudatára apellálva hosszú vitába keveredik bele.

Az újságírónő tudja, hogy a szenátor át akarja verni, holott a szenátor szövege meggyőző, már csak azért is, mert ő maga is hisz benne. Ugyanez megvan a másik oldalon: a tanítvány tehetsége ellenére különös nemtörődömségről tesz tanúbizonyságot, amikor az életét előre tervezi… Mindkét beszélgetés a helyes magatartásról szól, mindkét beszélgetés az amerikai lélekre apellál. Tulajdonképpen két belső nagymonológot hallunk arról, megnyerhető-e a háború, mivel nyerhető meg, milyen állampolgári magatartással kell tekinteni rá, részt venni benne vagy nem venni részt benne. Érvek és ellenérvek hangzanak el, és a párhuzamos szálként e két beszélgetésbe beleszőtt „akciójelenet” nem más, mint illusztráció.

A Gyávák és hősök ennek ellenére nem volt rossz, mert Matthew Michael Carnahan forgatókönyve fenntartja a film feszültségét, de úgy vélem, nem sok sikerre számíthat magyarhonban. Itt mások a problémáink, és az amerikai tépelődés maximum azokat fogja meg, akiknek még nincs kialakult véleménye az afgán háborúról. Mint tudjuk, ránk, magyarokra a karakteres támogatás vagy elutasítás a jellemző, attól függően, hol is állunk, a partvonal jobb vagy bal oldalán. Csakhogy aki meg sehova nem tartozik, az biztos nem ül be egy „politikai thrillerre”…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás