Dunaszerdahelyre indultunk a Ráday utca végéből egy Hackett vezette autón csütörtök délután négykor. Meghívónk volt A Szlovákiai Magyar Írók Társaságától egy esti beszélgetésre, és a téma – na ki találja ki? – a science-fiction. A következő kollégák foglaltak helyet mellettem / előttem: Antal József és László Zoltán.
Túl néhány esőfelhőn, megérkeztünk Nagymegyerre, ahol a Plauter Kúria panzióban helyezett el bennünket Csóka Feri, akinek a meghívást konkrétan köszönhettük. A panzió kellemes volt, akárcsak a dunaszerdahelyi Budapest Kávéház, ahova a kerekasztal-beszélgetést szervezték. Kis pódium, kényelmes székek, hozzáértő moderátor H. Nagy Péter személyében és érdeklődő társaság. Kell ennél több?
Sok felé elkalandoztunk a beszélgetésben, boncolgattunk írókat, sorozatokat, a science-fiction fogalmát, meg persze egymást. Akadt pár kérdés is, majd vacsora után visszaautókáztunk Nagymegyerre, ahol kinyitották nekünk a Big Man Pubot, és maga Big Man állt a pult mögé és szolgált ki minket. Szekszárdi Bikavért ittunk, első osztályút, legalábbis mi, Józsival, és sok felé elkalandoztunk a társalgásban. Volt kis politika, magyar meg szlovák, helyi mesék, anekdoták, és mindenféle, ami eszébe jut az embereknek egy pub asztala mellett. Valamikor fél hatkor például – immár a panzióban – például a görög demokráciáról beszélgettünk.
Péntek a lazítás napja volt: késői kelés, bőséges reggeli, aztán Nagymegyer termálfürdőjének megtekintése. Mivel én hallgattam Chelloveck kolléga intésére, és vittem fürdőnadrágot, pár nagymedencényi leúszott hossz után még csúszdáztam is a kis Csókával, aki nem is olyan kicsi… A többiek meg fagyiztak és söröztek. Kényelmes banda. Aztán megnéztük a fát, amelyhez Mátyás király anno valamikor kikötötte a lovát. Kiköltözéskor a budapesti fiúk szamarat simogattak, pulykát és mangalicát néztek… László Zolit meg is hajtotta kicsit a szamár – veszélyes üzem a vidék…
Remek este és nap volt. Ennyire kedves vendéglátást nem is lehet szavakkal illőképpen megköszönni, de azért megpróbálom: köszönet mindenért Ferencnek, a családjának és a SzMIT-nek is.
Legutóbbi hozzászólások