Régóta tartozom egy beszámolóval, amiről bejegyzést szerettem volna írni, csak nem akartam elkapkodni – regényírás közben egész egyszerűen pedig nem volt energiám összekapni magam, leülni, végiggondolni, megszövegezni. Még a képeket sem töltöttem fel. Van ez így: annyira benne jártam a regényben, hogy kiestem a mindennapokból (és ezen a Szefantor sem tudott segíteni), na de ennek vége – itt vagyok.
Még júliusban kaptam meghívót a bornyito.hu oldaltól a Doblo Bor Bár borkóstolójára a Dob utca 20. alá. Meleg volt (nem annyira mint most, augusztus végén), de a hely kellemes pince-hangulatot árasztott, még utcaszinten is. A falak jóval magasabbra nyúlnak, mint az a fotókon érezhető, boltívben futnak össze a fejek felett. Borok tucatjai néznek le a betérőre a fejmagasságba felszerelt tartókból, középen a teret a magas bárpult uralja. A borkóstolóra a pult mögötti részen készült rá vendéglátónk, Popovits Dávid.
A random vakteszt nyolc bort tartalmazott, hat fehér és két vörös a végére hagyva. Letelepedtünk az asztal köré, kis ismerkedés után rákészültünk, aztán nekikezdtünk az embert próbáló feladatnak (aki volt már borkóstolón, tudja, mire célzok).
Az első fehér kellemesen hűsítő volt a melegben, már az illata felért egy frissítő kerti zuhannyal egy lugas árnyékában. Játszva hozta a formáját, az első korty után felismerhető volt a száraz, ámde mégis könnyed zamatból, hogy Irsai Olivér van a poharunkban. Miután kiélveztük oldottan táncos ízét, megnéztük, jó-e fröccsbornak (bár szerintem mindannyian tudtuk a választ). Jó volt annak is, ellennék vele egy kis tó partján egy könyvvel vagy egy horgászbottal a kezemben. A palack egyetlen problémája a dugó volt, a nyitó egyszerűen átszaladt azon a műanyag vackon. Kóstolás után feltárult a bor származása is: a Hilltop 2010-es Irsai Olivérje állt startvonalhoz.
A következő bor alaposan felborzolta a kedélyeinket. Amikor beledugtam az orromat a pohárba, mintha halpiacon lettem volna, s ez az első bátortalan korty után így is maradt: megesküdtem volna, hogy halat szállító hordóból szívták le. Gyorsan bontottunk belőle egy második palackkal, és kiderült, hogy annyira azért nem rossz, mint az első körben tűnt – az az üveg ugyanis csúnyán megbuggyant. A második kör sem ugrotta meg azonban nagyon mércét, az ötös skálán két pontot kapott tőlem, és még fröccsbornak is rossz volt. Nyitás után kiderült: Juhász-féle Egri Csillagot kaptunk, a tavalyi termésből. Nos, mivel magam is írtam novellát nyár elején az Egri Csillag pályázatára, hát most örültem, hogy végül a pincés gazdák nem hirdettek eredményt. Kicsit dolgozni kellene még ezen a cuvée-n, hogy utolérje vörös párját.
A harmadik bor illata a nagyi sütijére emlékeztetett. Be kell vallanom, az illatok el bírnak varázsolni, ezért hosszabb ideig szagolgattam, mint amennyit ittam belőle. Kanálállító, erős íz ömlött szét a nyelvemen. Számomra finom volt, de túl aromás, túl telt, sok az érzékszerveknek. Hangulattól függően ízlik vagy sem, és ugyancsak attól függően jó fröccsnek vagy sem. Könnyed társasági használatra tervezhették – gondolom ezt a csavartkupakos jellegéből – a Hilltop pincészetben. Az 2010-es, „Arany” feliratú üvegben ugyanis neszmélyi Chardonnay volt.
A negyedik eresztés viszont nem volt túlságosan erős illatban, sőt, szinte semennyire. Miután megkóstoltam, erősen sajnáltam, hogy az illatanyagok elvesztek, mert testes ízű, ámde harmonikus bort kaptunk, első pillanatban élvezhető Chardonnay ismertetőjelekkel. Ez az a bor, amit tisztán kell inni, nem keverjük semmilyen buborékos dologgal, hagyjuk hogy körbefolyja nyelvünket, simogassa a szájpadlásunkat és lecsússzon a torkunkon. Az üveg kicsomagolása után egy 2007-es Juhász Egri Chardonnay Barrique tárult fel előttünk. Juhász behozott pár pontot a renoméjából.
Félúton jártunk a kóstolóban, kicsit pihegtünk tehát, és kellett is a lazítás, hiszen tudvalevő, hogy a végére kell belehúzni. Az ötödik bor komoly élettapasztalatokat tükrözött, a finomból rögtön átbillent a kedvenc kategóriába. Nem kérkedett, szinte érezni lehetett a tőke ízét-illatát, az ajaktól a gégéig kitartotta üdítő száraz frissességét. Szódával bűn keverni, különben is, jelen esetben a szóda elmossa az élettapasztalatokat és csak a fáradtság marad mögötte. Lelepleztük: a Csordás-Fodor pincészet Somló hegyen termett 2009-es Furmintja csavart az ujja köré.
Az utolsó fehér boros palack következett: egy halovánnyival még jobb, mint az előző. Az illat belélegzésekor egy búzamező közepén találtam magam, arany hullámzásban, kellemes-meleg, nyári napon. Fény és élet, a gabona illata vett körbe. Kóstoláskor egyértelműen kemény és határozott ízt éreztem, sziklák és nyár végi mező, hegytetőn állva, amint körbetekint az ember a vidéken. Juhfark, csak az tudja ezt elérni. Egyértelműen a nap legjobb fehér bora volt, ami még fröccsnek is megfelelt, ám aki szódát ereszt bele, azt korbáccsal kell körbekergetni a városban (aztán a város nagyságától függ, túléli-e). Mint kiderült, szintén a Csordás-Fodor pincészetből került elő a kóstolóra. 2008-as szüretelésű Juhfark volt, hála a napsütésnek, a Somlónak és a borgazdáknak érte.
A hetedik körnél átváltottunk vörösre. Harmonikus illat és romantikus vacsorák mellé szervírozandó bor, állapítottam meg viharos gyorsasággal. Cuvée, gyümölcsös beütéssel, lágyan simogató, selyem… De annyit írtam már én a Vylyanről, hogy nem is spilázom tovább: 2008-as Ördögöt bontott ki Dávid.
Szintén Vylyan volt az utolsó bor, egy erdőt idézett fel bennem. Hajtást, ahol te vagy a szarvas. „Vagy elszaladsz, vagy belehalsz” – írtam fel magamnak jegyzetként, nyilván a kóstoló alatt fényévekkel közelebb kerültem a bukolikus költészethez. Az utolsó pohárnyi vörös erejével és ízével mindent lenyomott, amit eddig ittunk (kiváltképp, hogy fajtakedvencem is), tisztán kemény, őszintén uralkodni vágyik, eltölt gyümölcsösségével, és megtermékenyíti a gondolatokat. 2007-es Cabernet Sauvignonról van szó, aki nem ismeri, járjon utána. Harmadik randira ajánlott…
Remek délután-este volt, a hely hangulatos, és a borok szerelmeseinek ajánlhatom, s fentebb mindazokat a borokat, amikhez talán meghoztam a kedvet…
Legutóbbi hozzászólások