Eddig azt hittem, csak az embert sújtja a civilizációs betegség: mióta nemhalászunk és vadászunk, azóta romlik hallásunk, látásunk, csökken fájdalomküszöbünk és a panelek között különféle allergiák csapnak le ránk. Szóval szép lassan a legerősebb állatból a leggyengébb állattá válunk, akik orvosságok és a modern világ inkubációja nélkül képtelenek felnőni és aztán megélni. Most rájöttem, hogy nem így van, és azon túl, hogy jelen pillanatban gátlástalan szándékossággal már genetikailag is tönkre tudjuk tenni környezetünket, az állatvilág spontán is lassan hozzánk gyengül, hozzánk hülyül.
A hír a következő: „Tériszonyos papagáj szorult tűzoltói mentésre Skóciában: négy napon át gubbasztott egy magas fán, mert félelmében a mélységtől moccanni sem mert.
Pedig a 19 méter magas faágra repülve érkezett, miután elszökött otthonából, gazdájától. És nem is repült keveset: több mint másfél kilométert tett meg, mígnem elérte a fa tetejét.
Hiába hívogatták gazdái madarukat, az csupán boldogan köszöntgette őket – „hello apu, hello anyu”-zással -, ám nem tágított helyéről. Végül a tűzoltókhoz fordult a család segítségért, akik azonban szintén túl magasnak találták a fát. Végül arra jutottak, hogy slagjukkal „lelocsolják”: ráijesztve serkentik földre térésre.
Egy skót madárszakértő szerint Ollie-nak azért támadt „akut” tériszonya, mert egész addigi életében kalitkában tartották, és teljesen szokatlan volt neki a nagy magasság – adta hírül a Scotsman című skót lap.”
Legutóbbi hozzászólások