Az egész azzal kezdődött, hogy a boltban tavasszal nem bírták eladni a chilipaprikákat, de öntözni sem bírták őket, így azok rendesen kiszáradtak. Arra jártamban felvettem két lehullott kis fejet, egy sárga hegyeset meg egy bumfordi pirosat, azaz ilyenek voltak fénykorukban, amikor a boltba érkeztek, de nem kellettek senkinek. Zsebre csaptam a két kis szuttyogós szürkévé fakult valamit, majd hazajövet letettem őket a már meglévő chilibokrom tövébe. Pár hét múlva egyszer csak azt vettem észre, hogy kis zöld paprikaszálak csíráztak ki onnan.

Bevallom, mostohán bántam velük, mert konyhakerti energiáimat a lila bazsalikomnak, az elkanászodó mentának, a haldokló rozmaringnak és a kenyai csípős paprikának szenteltem, főképp ez utóbbinak, amiről már írtam is bejegyzést. De aztán mégis szétültettem őket, s ők ezt meghálálva növekedni kezdtek, virágot bontottak, és most annyi chili nőtt rajtuk, hogy pár napja már a bőség zavarával küszködve szüretelhettem.

A hétvégén chilis bab készítésére adtam a fejem (persze konzervbabból, mert kényelmes ember vagyok). Ám most nem raktam bele csípős pirospaprikát, bőven elég volt a friss chili leszüretelése, felkarikázása és belekotrása a lábosba. Sárga hegyeset tettem bele először, rögtön fűszerezéskor, majd piros karikákat a végén a friss bazsalikomlevelekkel. Bőven maradt még így is, én meg most már teljesen paprika-függő lettem, bővíteni kellene a konyhámat, mert látom, már nem fognak elférni télen bent.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás