Vidéki táj télenA reggelek mindig furcsák, szokatlanok, ugyanis ritkán vezényel emberek közé a sors még Budapesten is. A város ködben úszik, de ez a köd nem fehér, hanem sárga, mint a láncdohányos ujjainak vége. Nincs menekvés belőle: mindent beterít, és lehangolóvá teszi a vizes utakat, fényesen csillogó nedves házfalakat. Nem olyan, mint vidéken, ahol a nap azért lyukat üt az égbolt közepébe… Nézek ki a villamosból a Margit-híd felett, és felmerül bennem egy kérdés:

Vajon ködben is repülnek csapatostul madarak?

Kicsit később az álmosságtól kábultan ülök a Burger Kingben a nyugatinál, miközben a forgatag hullámzik körülöttem, és újabb furcsa kérdések fogalmazódnak meg bennem… Mint például:

Budapest ködben Vajon van az embereknek céljuk reggel hétkor, vagy csak sietnek?

Honnan van a hittérítőknek annyi idejük? Vajon elég csak hinni benne?

A másik a metró. A sok nagykabátos ember vizes arccal ácsorog vagy fáradtan ül, le-lecsukódó szemekkel. Az összezártság különös, nyomasztó hangulatot eredményez, mindenki hőt párologtat, mégis fázunk. Azt hiszem, soha nem fogom megszokni a metrót. És itt is van kérdésem:

Vajon a hajléktalan – aki a zakatoló metrón a nagykabátjának gallérja mögé bújva szunyókál – fénysebességgel álmodik?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás