Idén úgy döntöttem, hogy nem a zsúfolt pénteket vagy a szombatot választom a 20. Budai Borfesztivál meglátogatására, hanem az első napot, a szerdát. A kettőkor nyitó rendezvényre fél négy után sikerült odaérni Gergő barátommal, amikor is alig pár ember lézengett még a hatalmas területen. Kényelmesen, barátságosan be lehetett járni a területet, anélkül, hogy utat keresgéljen az ember a sokadalomban. Mégis az első kóstolónál rögtön rájöttünk, a korai látogatás miért nem szerencsés: a frissen beüzemelt hűtőgépek nem mindenütt bírták még lehűteni a borokat a megfelelő hőfokra.
Ez legyen azonban a legkisebb gond, mondtuk. Meglátogattuk a pecsételő pavilont, ahol a kis látogatói könyvecskénkbe kértünk egy stamplit. Ajánlom mindenkinek, hogy megtegye, az ötödik pecsétemre ugyanis nem csak bónuszfüzetet kaptam, de egy pólót is (amit persze szerencsésen el is hagytam, bár még reménykedem, hogy a Vylyan pultnál meglesz).
Fehérrel kezdtük, én Irsai Olivérrel, ami illatos és kellemes volt, de sajnos nem annyira, hogy megjegyezzem a pincészet nevét. Cserszegi fűszeres és Arany Sárfehér következett az izsáki Gedeon birtok kínálatából. Illatanyagokban kevéssé jeleskedtek, zamatra is többet vártam volna e két nagyon jellegzetes fajtától, bár kunsági borként hozta a kívánalmakat (és izsáki Arany Sárfehérhez máshol nem is lehet hozzájutni); leragadtunk tehát a pultnál. Az igazság szerint a bor mellett ennek oka a mosoly volt, amit a töltéskor kaptunk (a kettő elválaszthatatlan egymástól), másrészt a kilátás miatt: a várból látható gyönyörű panoráma a fesztivált mesésen széppé teszi.
Itt sikerült meghallgatnunk a fesztiválnyitót, ahol is a francia nagykövet magyarul elmondott üdvözlő mondatai abszolút sikert váltottak ki a hallgatóságból. Körbenéztünk aztán elől, hátul, miközben a nép megszaporodott körülöttünk. Nem jegyzeteltem, így kissé összemosódik már a sok élmény, egyet mégis kiemelnék…
Minden évben talál az ember egy-két kellemes meglepetést: nekünk 2011-ben ilyen volt a Schieber Pincészet. A több mint három évtizedes borászat a Baranyavölgy-dűlőben található, a Szekszárd mellett. Meglepetésünk akkora volt, hogy le is ragadtunk ott Gergővel – akkor már a vörösboroknál tartottunk. Kóstoltunk Cabernet Sauvignont, talán 2007-est, aztán selymes Cabernet Sauvignon-Franc Cuvée-t (ajánlott szerfelett), Bikavért, amely erősen eltelítette ízlelőbimbóinkat. Lett volna még több is, csak egy három fős tévéstáb kitúrt minket a pult mellől. Mentünk tovább.
A napot a Vylyan mellett fejeztük be (Dudás Gábor barátunk kitartó fáradozásának köszönhetően), ahol kiélhettem megint költői hajlamomat – sőt, még Gergő is elővette irodalmi vénáját. Megosztom egy haikumat (Gáborról írt limerickemen még dolgozom) a mintegy fél tucatnyiból, ami Vylyan-es kártyákra íródtak:
Őszi pillangó
töppedt, dér csípte fürtön
rebben s álmodik
Gergő távozása után én kitartóan megvártam a zárást, és még azt is, hogy éjfél felé nagy darab biztonsági emberek kisöpörtek minket a többi léhűtő borfogyasztóval együtt. A Vylyan borának nem csupán élményszintű fogyasztása emelte az estét nagyon magasra, hanem a társaság is, akik mellé egy asztalhoz keveredtem. Van valami a szőlő levében, ami a világot széppé és jobbá teszi – és tehetné, ha hagynánk.
Legutóbbi hozzászólások