Borfesztivál

Reménytelen. Ez jut eszébe először a magamfajta borbarátnak, amikor megáll a budavári palota oldala mentén és végigtekint a takaros kis pavilonok során. Reménytelen végigjárni, végigkóstolni a borokat mind, hiába az ötnapos borünnep. Aztán a következő gondolat az, hogy lám, mennyien vannak ízes, illatos gyönyörű borok, és mennyien vagyunk borkedvelők, akik most jönnek, ízlelnek, szagolnak és a nap felé tartják poharaikat, hogy belenézzenek a szőlő lelkébe.

A borfesztivál hosszú évek óta szolgálja ki szeptember elején a hazai borkedvelő közönséget és az errefelé tévedő meglepett külföldieket. A bejáratnál felszerelkezünk a kis borszütyőbe bebújtatott kostoló-pohárral, és két borjeggyel (amihez még sok-sok jegyet kiváltunk), aztán irány a sokadalom. Kis asztaloknál beszélgető csoportok, borosgazdák, borkereskedők, vándorló sommelier-k, és ezernyi vendég. Két színpadon folyamatos műsor szórakoztat, a kortyolgatások szüneteiben pedig sajttálakkal lehet megbolondítani ízlelőbimbónkat. A kisszínpad mellett grillsarok, ahol jó illatú sült húsokkal verheti el éhét a látogató, és ha odafigyel, láthatja, hogy tájegységek szerint is válogathat az étkek között.

Már ebből is látszik, hogy ez nem szigorúan vett borkóstolásról szól, hanem a bor fogyasztásáról kellemes környezetben, hasonszőrű, nyugodt és mosolygós borbarátok között (egy ideges embert nem látok a sokadalomban, pedig este hat után már van tömeg, amit kerülgetni kell). Idén valahogy a villányi borvidék az, ami csábít (tavaly az egri volt), a „villányi korzó” a budai hegyek felé néz, és aranyos, napnyugati fény ragyogja be. A Vylyannál kezdünk (ugye az év borászata), majd kanyarodva a Mayer pince következik, és sorra a többi… egy korty a Gere-borok egyikéből is kijár. Nehéz a dolgunk, amikor az üvegeket nézzük és dönteni kell, melyikből is kerüljön a poharunkba.

A pavilonok között járkálva nem lehet máshogy választani, csak éppen kedv szerint. Az ember a könnyebb fehér boroktól halad a súlyos vörösekig (a Pinot Noire-t most kihagyom a sorból), de hogy mit vesz a szájába, azt éppen pillanatnyi benyomásai, egy szépen felcímkézett üveg, egy mosolygós eladó, egy napsugár asztalra vetülése vagy egy dugókoszorú a falon dönti el. Lassan, ráérősen haladunk, nézzük az arcokat, és bolyongunk, amerre visz a lábunk.

A fesztivál hivatalos, külföldi vendége Szicília (borai és gasztronómiája egyaránt), és habár én azt mondom, hogy amíg az összes csodás magyar bort végig nem kóstoltam, minek a külföldi felé kacsintgatni, mégsem hagyhattam ki a sziget különleges szőlőfajtájából, a Nero d’Avolából készült bornak megkóstolását és a mandulabornak óvatos megízlelését. (Az én ízlésemnek ez utóbbi veszettül édes.) Aztán persze pár kortyot a görög borokból is kellett innom, merthogy azokat is kedvelem… csak végül találjak haza.