A múlt héten beiktatták Barack Obamát, aki számos ponton meg akarja változtatni az amerikai energiaügyet, külügyet, egészségügyet… stb. Ismét feltámad a remény, hogy a fejlődés felgyorsul, a világegyetem felfedezése lépésütemet vált és a háború(k) befejeződik(nek). Obamát mindenki reményekkel nézi, és lám, ő az első héten már meg is kezdte igéreteinek végrehajtását. Öt százaléknál, ha jár – de ne legyünk telhetetlenek, lesz ez még több is…

Külpolitikában kezdetnek bezáratja Guantanamot. Fura kettősség él bennem ezzel együtt, mert az nyilvánvaló, hogy sok törvénytelenség történt ott, bűncselekmények egész sora, amiért egyaránt felelősek magánemberek és az USA is. Ám a háborúk ma már nem a hadszintéren dőlnek el, hanem a fejekben, s a legritkább esetben csap össze nyiltan két hadsereg (lásd Izrael szellemkergetését a Gáza övezetben – a Hamasz katonái saját gyermekeik mögé bújnak, s a gyermek holtan marad a bomba után, a katona meg eltűnik). Ezt a háborút nem lehet demokratikus eszközökkel megnyerni, mert a demokrácia nem háborúzhat becsületesen. Mert úgy veszít.

Obama beiktatása utáni hír az MTI-től: Újabb terrortámadásokra szólított fel a Nyugat ellen az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik vezetője egy csütörtökön nyilvánosságra hozott videofelvételen, válaszul Izrael gázai offenzívájára. A világ összes hithű harcosához intézett üzenetben Abu Jahja al-Líbi “bűnöző államoknak” minősíti az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, s azt a meggyőződését hangoztatja, hogy “eljött az ideje, hogy ők és ügynökeik megfizessék történelmi bűnük árát”.

Ennek nem lesz vége, mindegy ki az USA elnöke, fekete vagy fehér, demokrata vagy republikánus, háborúpárti vagy békepárti. Mert az USA ikon, s az ikonok előtt vagy meghajlunk vagy letaszítjuk őket.

Guantanamo bezár. Két eset van. Vagy zárva marad, s nem nyílik meg semmi hasonló létesítmény, és akkor egyszer csak durva bomba robban valahol (például atom az USA területén – Mysterious Universe-történelem), és Obama elnöksége csúnyább véget ér, mint Bush-é. Vagy titokban mégiscsak lesz egy tábor, ahol talán nem beteg börtönörök szadista kéjelgéseitől kell rettegniük a bekerülteknek, de egy-két Jack Bauer-szerű katonaember teljességgel törvényellenes eszközöket használva információkat csikar majd ki áldozatnak látszó terroristákból.

Az Amnesty International meg szívja a fogát, és fennen hirdeti, hogy Obama sem más, mint Bush. De legalább az USA területén nem lesz atombomba.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás