Hosszú munkára tettem pontot tegnap: 2004-ben elkezdtem egy roma témájú kisregény írását, és az első évben megírtam a harmadát, aztán csak hevert a vinyómon, miközben mellette a mappában ötletek, gondolatok, kérdések, újságcikkek, hihető és hihetetlen történetek gyűltek számolatlan. Pihent az ötlet, pihent a főszereplő karaktere, mert nem éreztem magamban erőt a folytatáshoz. Az eltelt évek alatt persze megfordult a világ: az első egyharmad leírásakor még az volt a kérdés, az országban fokozódó gyűlölet mikor fordul át emberéletet követő tettlegességbe (sokan mondták, hogy nem így lesz, de sajnos látszott, hogy meg fog történni); most, midőn leírtam a végét, ez már nem kérdés, az író dolga, a dolgom nem a figyelmeztetés a regénnyel, hanem a feltárás, nézzetek körül, hova jutottunk.
Ám most befejeztem, és örülök neki, mert a végén visszahatott rám, és nem voltam boldog, sőt, az egészségesnél gyakrabban ment el a kedvem az élettől. Éppen ezért karácsony előtt szerettem volna letenni a végét, ez azonban nem sikerült. Persze még most sem jutottam teljesen a munka végére, mert pár barátnak átküldöm és várom a visszajelzéseket, hol kell még csiszolni rajta. Ebben a kisregényben ugyanis minden mondat számít, mindennek súlya van – a téma különösen érzékeny, hiszen a történet itt játszódik, Magyarországon, közöttünk. Más, mit ami eddig kikerült a kezem alól, és mégis ugyanaz. Sokaknak említettem az elmúlt években, és óvtak tőle, hogy megírjam, de mi más lenne az író dolga, mint hogy megosztja olvasóival legőszintébb gondolatait és félelmeit? Felelősséggel tartozunk magunknak és mások felé is.
Ezzel együtt új nap virradt fel: visszalendülök a szórakoztatóbb oldalra, és azt hiszem szükségem is lesz rá, mint egy korty friss levegőre: megszületett az új York Ketchikan regényem első fél fejezete. Hosszú idő után ismét egy Mysterious Universe könyv kerül ki a kezem alól, reményeim szerint március végéig, hogy még az első félévben kezük közé kaphassák olvasóim. Az utóbbi években két kisregény és egy novella volt csupán a Ketchikan-termés és persze két Bowman-regény. Ideje megtörni a „hallgatást”, és megmutatni, hogy kissé őrült űroperett hősöm nem pihen, elindul levadászni valamit, ami tulajdonképpen nem is létezik.
Legutóbbi hozzászólások