Ma hajnalban álmomban az egész emberiséget kipusztította egy katasztrófa. Értelemszerűen én is meghaltam.
Egy kis boltocskába léptem be, amolyan lapos, fabódé szerű, ami belülről nagyobbnak tűnik, zsúfolt árukészlettel. A tulaj a lábát lóbálta egy asztalon ülve és két vevővel beszélgetett ráérősen. Alig két lépés után az utcafront üvege kéken-fényesen megcsillant mögöttem, és én visszanéztem. Az ablakon túl hegynyi vízhullám közeledett, négy-öt kilométer magas. Tudtam, hogy vége mindennek, nem csak itt, de mindenhol, az egész Földön.
Akkor a tulaj felé fordulva összegeztem két mondatban az életet és elbúcsúztam. Ennél jobban talán nem tudnám megfogalmazni az élet nagyszerűségét és az elkerülhetetlent együtt. Azt mondtam: „Azért örültem.”
…és meghaltunk.
Legutóbbi hozzászólások