Namost vagy az az egyes szám első személyben írt (most írom) kisregény zavarta meg a fejemet, vagy az Acélpatkánnyal folytatott levelezésem hatott rám, de múlt éjjel azt álmodtam, hogy én vagyok a sátán. Persze sietek leszögezni, hogy a kisregény nem horror, és nincs benne semmilyen túlvilági démon vagy hatalom, és Acélpatkány sem nevezett így, ám tudjuk, hogy az álmok sosem konkrétak, a szimbolikus tartalmukra viszont illik figyelni.
Amire emlékszem az álomból, az a következő: egy gigászi vár tövében álltam, és elindultam felfelé. Szörnyek jöttek szembe, akiket mindenféle mágikus erővel könnyedén söpörtem el, és mire felértem a tornyok legtetejére, már olyan erős voltam, hogy kirobbantam emberi bőrömből és ott álltam, mint maga a sátán. Éreztem a hatalmamat, ahogy lenéztem a várra és a földekre. Ha összeszorítottam fent az öklömet, lent falak roppantak össze, élőlények váltak formátlan húscsomóvá.
Aztán persze visszabújtam az emberi bőrömbe, és – milyen furcsa az álmok meseszövése! – elmentem egy nyitott medencés fürdőbe, amolyan élménypark-szerűségbe. Ott besétáltam egy hatalmas, elegáns boltba, amely tele volt polcokkal és szépen csomagolt árukkal és két sor kígyózott benne. Az egyik pénztárnál többnyire fürdőgatyás vásárlók álltak, a másiknál meg elegáns milliomosok, akik az egészségükért aggódtak. Beálltam ebbe a sorba, mert itt kardiovaszkuláris vizsgálatokat végeztek. Bizony, ilyen fura szavakat álmodok és megvizsgáltatom a szívemet, amikor én vagyok a sátán.
Na, ez most mit jelenthet?
Legutóbbi hozzászólások