Az életben sokat számít az „első”. Hogy hogyan és persze mikor. Sok mindenben. Az ember megjegyzi. Persze csak akkor, ha nem volt az életében túl korán, mert én sok mindenről elfelejtettem már, hogy mikor volt az „első”. Aki ismer, tudja, milyen lyukas az agyam…

De most nem is magamról akarok beszélni, hanem a büszke apa szól belőlem: a fiam ma megkapta első szerelmes levelét. Talán kicsit levon az értékéből, hogy a lány anyukája írta és a fiam anyukája kellett felolvassa – a felét. Mert a másik fele az amolyan óvodás szerelmeslevél volt, kis szívecskékkel, meg mindennel. Amiből Tamás mindjárt tudta, mi az. Irult-pirult és vigyorgott. Szóval mégiscsak igazi szerelmeslevél, az ovis kislánytól az elsős kisfiúnak.

Nem lehet elég korán elkezdeni… : )

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás