„Oly nehéz a választás” – István, a király
„Állammal vagy állam nélkül?” – szólt a kérdése az Örökség Kultúrpolitikai Intézetnek, amit feltettek a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében szeptember 5-én este három, a könyvkiadással kapcsolatban lévő szakembernek. Kicsit kikerekítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy kell az állam a könyvkiadásnak vagy éppen a könyvkiadás kell az államnak? (Lásd Orbán Viktor tusványosi megjegyzését.)
Az első, ami nagyon gyorsan kiderült a válaszokból az az volt, hogy a résztvevők még a statisztikát sem egyformán értelmezik.
1990-ben 7700 cím jelent meg egy évben, átlag 15 000 példányban, 113 millió összpéldányban;
2008-ban több mint 14 000 cím, átlag 1700 példányban, kb. 20 millió összpéldányban;
idén 11 000 cím várható, és a piac forgalma kb. 65 milliárd forint lesz.
(Itt, a KSH adatait lehet böngészgetni.)
Kolosi Tamás szerint ez azt jelenti, a 2008-as válság után, és az Alexandra összeomlása után a piac végre magára talált. L. Simon László véleménye viszont az volt, hogy a piac az utóbbi harminc évben folyamatosan szűkül, és mivel az utóbbi négy évben kb. négyszázzal csökkent azon cégek száma, akik könyvet adnak ki, ez egyértelműen nem a kilábalás jele. Szóval innen indultunk.
Valójában mindenki a saját székében ülve szemlélte a könyvpiacot. A Líra Könyv Zrt székéből nem tűnt furcsának a vertikális terjeszkedés (kiadó-nagyker-kisker egy cégben), amelyet a beszélgetőtársak egyforma vehemenciával támadtak. Kolosi Tamás szerint a nyugati államokban is ilyesféle irányba mozdult el a könyvkiadás és -terjesztés kettőssége, lassan ugyan, de efelé a modell felé halad. (Későbbi riposztjában L. Simon úgy fogalmazott, akár úgy is nézhetjük, hogy a terjesztői monopóliumok kialakulása sérti az emberek kultúrához való hozzáférésének alapjogát.)
Az Osiris székéből az tudományos könyvkiadás sérülékenysége volt létkérdés, és hogy az állam mit tesz (és hogyan) ennek megmaradásáért. „Van az államnak szerepe, de nem mindegy, milyen állam lép be ide [erre a piacra], mert állam és állam között is van különbség.” – mondta Gyurgyák János, aki szerint az államnak nem itt kellene az emlékezetpolitikai céljait keresztülvinnie, és mindössze évi 300 millióból rendbe lehetne tenni a tudományos könyvkiadás ügyét, tehát minden megjelenhetne, aminek meg kellene jelennie.
A (nem hivatalosan nyilatkozó) kultúrpolitikus széke a legérdekesebb: ő látszólag mindenkivel szembehelyezkedik a piacon. Az este folyamán felmerült a törvényi szabályozás (leginkább a kötött ár formájában, illetve az ÁFA-kulcsok kapcsán) és a szankciók szükségessége a szabályozásban a terjesztőkkel szemben, s hogy erről már évek óta folyik a vita, holott az EU országainak nagy részében pozitív példa van rá. Érdekes felvetés volt, hogy vajon az állam a két, monopolhelyzetbe jutó terjesztő közül felvásárolná-e valamelyiket, amit L. Simon cáfolt. Szerinte ha az állam be akarna törni erre a területre, akkor inkább adna valakinek pár milliárdot, hogy létrehozza az állami terjesztést (példának a PIM-et hozta fel, hálistennek nem Mészáros Lőrincet, bár így is elég nagy lett a csend erre a felvetésre). De persze ő ilyenről nem tud, és nyilván nem is nyilatkozhat erről hivatalosan.
Szóba került persze az Alexandra utáni helyzet, mi lett a kis kiadókkal, kell-e biztosítási alap ilyen helyzetekre, s hogy jó-e a monopolizálódó könyvterjesztés, vita volt a magas terjesztői jutalék (Kolosi szerint egyáltalán nem magas az az 50 százalék – jegyzem meg, tőlem 57%-ot nyúlt le a terjesztő), és elhangzott az is hogy a magyar piacon ma vadkapitalista helyzet van. A beszélgetés néha egészen fura irányokba ment el, például mit keres a Libri a postán vagy hogy tud-e Kolosi Tamás olyanról, hogy Matyi Dezső konkrétan könyvespultosként még Pécsett adót csalt, és hogy van-e különbség Matyi birodalomépítése és a kilencvenes évek könyvesbolti privatizációja között (ez utóbbi L. Simon szúrása volt Kolosi Tamás felé).
Ami még a beszélgetésből kiderült: Kolosi Tamás nem érti, hogy ha egy nagykereskedő-kiskereskedő cégnek a cégen belül kiadói is vannak, azok hogy-hogy nem előnyben vannak más, cégen kívüli kis kiadókkal szemben; Gyurgyák János pedig immár tíz éve attól fél, hogy nyugatról az Amazon, keletről az Alibaba fog bennünket bekebelezni, míg L. Simon László tökéletesen szét tudja trollkodni egy beszélgetés végét, elkenve azt, hogy most lesz-e valami az állami szerepvállalásból vagy sem, tud-e valamit vagy sem, készül-e valamire vagy sem… Nekem az volt a benyomásom, hogy lehetett volna erről a témáról értelmesebben diskurálni is ezen az délutánon. Talán ha a nézők (kb ötven kiadó, plusz a Libri képviselői) is kérdezhettek volna…
Legutóbbi hozzászólások