ahogy a csiszolt fát
hanyatt dőlve nézem
a mennyezeten
lakkozott fényével
és fekete görcseivel
a csomókkal mik bele égtek
idővel s időben
növekedve évről évre
ahogy a gyűrűk híznak
a percek koncán
és formálódnak láthatatlan
lesz belőlük fura anyajegy
kis ívekkel lágy körökkel
csúcsos hullámokkal
félrecsapott sísapkával
szélfútta dűnékkel
és teszik a fát és időt
tollat s tintát nyers pecsétté
felismerve ezer ráncáról
akár az arcok szembejőve
mindig vagy csak néhanap
akár az arc a tükörben
szélfútta jelen és
lakkozott fotókon őrzött múlt
Legutóbbi hozzászólások