Majdnem másfél évvel ezelőtt elkezdtem írni egy novellát Türelmetlenség címmel. A sztori egy idegen bolygón játszódik, ahol az emberiség megvetette a lábát és egy elit-civilizációt épített ki, miközben az őslakókat rabszolgasorba hajtotta. A harmincas évek észak-amerikai elbeszélői suttogták a fülembe a szavakat, amikor az első sorokat lefektettem, de aztán elakadtam… illetve nem is én, hanem a történet, és nem mozdult előre, mert… Mert nem tudom…
Néha megpróbálom megfogni A Varázslatot. Hol van a pillanat, amikor a történet önálló életet kezd élni, és nekem nincs más dolgom, mint lejegyezni azt. Tíz esetből kilencben nem sikerül, mert éppen álmodom vagy mozit nézek, olvasok… esetleg borozom a barátokkal. Most azonban megcsíptem: Michael Cunningham egy kisregényében – A gyermekek keresztes hadjárata – volt egy félmondat, meglebbenő gondolatszál, „Óz eltűnhet a smaragd ködében”, amikor is ez a két betű Ó-Z hirtelen előhozta az elkezdett, de függőben maradt novella szereplőit… és a történet kerek egésszé állt össze.
Nincs ennél jobb érzés, a varázslat létezik…
Legutóbbi hozzászólások