Nos, A beavatás szertartása tavasszal jelent meg, azóta pár kritika napvilágot látott róla a neten. Összeszedtem őket, a legújabb kritika megjelenésének örömére. Ha valaki elolvassa mindet, na meg persze a regényt, akkor foglalja össze nekem, hogy most sikerült-e jó könyvet írnom vagy sem…
Május 11-én Csóka Ferenc nyitotta a sort Az Univerzum kapujában. Kissé félreérthető című (Egy regény a másságról) kritikájában azt írja: „A forma egyszerű, de mesterien szolgálja a szereplők mozgatását, lelki rezdüléseinek érthetőségét. Az egy szálon futtatás, az egyenes vonalú építkezés több helyet biztosít a jellemábrázolásnak, és a környezeti leírásoknak. Mert ez a regény ezt igényli. A magasztosan tiszta tájleírásokat, a szereplők gondolatainak, érzelmeinek folyamatos közlését. Mert csak így érthetjük meg őket, így férkőzhet a szívünkhöz a művet átlengő felemelő hangulat, mely a könyv legnagyobb erénye.”
Antal József észrevételei következtek pár nappal később a Könyvismertetések blogban. József kemény kritikai meglátásai mellett úgy látja: „a biológiai hiteltelenség A beavatás szertartásában még tovább mélyülne, ha a könyvet színtiszta sci-finek fognánk föl. Színre lép ugyanis a bolygó spiritualizmusa, melyre semmiféle magyarázatot nem kapunk – bár a szöveg véleményem szerint ebben az esetben nem is igényli. A regényt ugyanis valójában a mágikus realizmus sajátos vonulatához sorolom: a nem a Földön, nem a mi időkereteinkben játszódó MR történetekhez. Gondoljunk Bradbury Marsbéli krónikákjaira! Szélesi utóbbi írásait ez a fajta tematika egyre inkább és egyre tisztábban”.
SFInsider is véleményt mondott mielőtt a tavasz véget ért volna: „Nekem végig az volt a benyomásom, hogy egy erős szülői érzést akart kifejezni Szélesi Sándor, viszont eközben a regény elvesztette science fiction jellegét, és néhol a prédikáló hang vette át az uralmat. Emiatt viszont a cselekmény kiszámíthatóbb lett, a jellemek egysíkúabbak.”
Július 3-án chelloveck kolléga tette fel blogjára a véleményét a könyvről. Így nyilatkozott mindjárt az elején, hogy az olvasónak ne legyen kétséges a kritika alatt a szerző hozzáállása: „Jelen pillanatban úgy érzem, hogy az utóbbi években olvasott sf-könyvek közül ez a kedvencem.”
Két nappal később az e-kultúra oldalán jelent meg ajánló, amely a regény mögötti gondolatiságot villantja föl, és az elgondolkodtató-erkölcsi vonalra helyezi a hangsúlyt, azt emeli ki a könyvből. És írója megfejti, miért is született meg A beavatás szertartása: „úgy érzem, ebben írta ki a szerző magából apaságának örömeit, álmait, és azt a rajongást, amit a fia iránt érez, és amire mindannyian vágyunk, vagy vágyni fogunk, és mindannyiunknak jól jön, ha tudunk az ideális megvalósuláshoz tartani.”
Adeptus a holdra szállás negyvenéves évfordulójára időzítette kritikáját a blogjában. Úgy vélte a regényt feltétel nélkül leginkább az ifjabb korosztály értékelné. Összefoglalója: „Sokrétű, mégis számos vonatkozásában naiv regény A beavatás szertartása. Semmiképpen nem a hard scifi fanatikusainak készült, ám figyelemre méltó és megfontolandó gondolatokat tartalmaz. Aligha lesz klasszikussá, de érdemes elolvasni.”
A közelmúlt két újabb kritikát hozott:
S. Sárdi Margit az Írószövetség SF Szakosztályának honlapjára írt kritikát a regényről. Elemzői alapossággal veszi sorra a regény szereplőit, szerkesztését, dramaturgiáját. „Szélesi Sándor mindig is képes volt invencióval és érzékenységgel alkotni meg fiktív jellemeket, de ilyen mélyen átgondolt, koherens egyéniségeket talán még sosem hívott életre. Kivételesen jól sikerült az apa-fiú kettős. A regény legösszetettebb és egyben legvonzóbb jelleme David, az apa mélyre temetett gyászával, az emberi kultúra tiszteletével, mindenfajta élet megbecsülésével, szakértelmével és főleg a fia iránti szeretet és felelősség érzéseivel.”
Ezt követte az rpg.hu örök kritikusának Attilának mai kritikája, amely végre megmondja a tutit. „Látni, hogy a szerző igyekezett. Néha ki is érezni a sorokból, hogy itt vagy ott konkrétan valami nagyon szépet és okosat próbált írni. Nem ment. A valószínűtlenül idilli bolygó valószínűtlenül idilli őslakói és a valószínűtlenül jógyerek főhőskölök valamint a valószínűtlenül egybites, ostoba, elnyomó, sztereotip betelepülők konfliktusa belefullad valami nagyon nem vicces önparódiába. Talán kevésbé fekete vs fehér koncepcióval az olvasó se érezné úgy, mintha éppen valaki prédikálni próbált volna neki.
Nem volt más kézirat a kiadónál?”
Legutóbbi hozzászólások