Megnéztem Christopher Nolan új filmjét, az Interstellart. Mivel sok negatívumot hallottam róla, azt vártam, hogy egy vontatott film lesz. Nem az volt. Persze szól az apai érzésekről, amiket én is ki kellett írjak magamból A beavatás szertartásában, de többről is regél. Az űrutazásról, a felfedezéséről… amelyet ha nem folytatunk, ha bezárkózunk, akkor meghalunk. Az egész emberi civilizáció végét fogja jelenteni, ha nem folytatjuk azt a kalandot, amire tudós nagyjaink életüket áldozták – a világegyetem megismerését.
Ami persze reális veszély. Mert hol van már az Igazak halált megvető önfeláldozása, hol van Armstrongék kalandja?… Turistákat a sztratoszférába!, ez a mai program, miközben a NASA költségvetését csökkentik, és rákényszerítik a hajdani fényét vesztett űrhivatalt, hogy kirakatprojekteket vezessenek. Az ESA sehol, a kínaiak PR-akciókat szerveznek az űrben… pontosabban szólva, most nekik a legnagyobb… a projektjük.
A nyolcvanas években a veszprémi sci-fi klubban számos alkalommal megbeszéltük, hova jut el az emberiség az új évezred elején – ami de távolinak tűnt. Konkrétan emlékszem egy évszámra: 2008-ban a Holdon emberi bázis lesz. Ezt mondták, ezt tervezték. Hol vannak már ezek a tervek?!
Ajánlom a filmet. Lassan épül, és észrevétlen rátelepszik a lelkünkre. (Ma, itthon különösen fájólag hat az a momentum, amikor a bezárkózó társadalom vezetői önigazolásul meghamisítják a saját történelmüket.) Aki félti a világot, aki féli a jövőt az eltompulástól, a kis emberi játszmák globálissá növekedésétől, az érezni fogja, mit akar sugallni.
Legutóbbi hozzászólások