A Könyvfesztiválon pénteken dedikáltunk Antal Józsival. Hűvös időnk volt (nem úgy, mint szombaton, amikor viszont lemállott rólam a melegtől a ruha), úgy hogy kényelmesen elücsörögtünk, ittuk a Nyakas-féle irsai olivért és szignáltuk a könyveket, amiket elénk raktak.
Jutott idő beszélgetésre is. Elénk állt többek között egy fiatal íróaspiráns, és megkérdezte, milyen jó tanácsunk lenne kezdőknek. Mivel nem hozott anyagot, csak általánosságokban beszélhettünk. Józsi megemlítette, hogy ne higgyen a „Hogyan legyünk zseniális írók?”-típusú könyveknek, és igaza volt, sok mindent el lehet sajátítani, de leginkább gyakorlással és konkrét visszajelzésekkel.
Este azonban eszembe jutott, hogy azt azért el lehet mondani, hogyan álljon hozzá valaki az íráshoz a kezdet kezdetén. Könyvet nem írok róla (megígérem), de most pontokba szedem a dolgot…
1. Olvass sokat! Ne csak sci-fit. Keresd meg azokat az irodalmi ikonokat, akiknek a stílusa, történetei, karakterei tetszenek, és olvass el tőlük mindent.
2. Legyél nyitott mindenre a világon. A világ arcaira, a természetre, a technikára, az érzelmekre, mozdulatlanságra és mozgásra, némaságra és üvöltésre, kicsire és nagyra… Mindenre.
3. Figyeld az embereket, ismeretleneket, ismerősöket, barátokat. A legfontosabb mindig az lesz, hogy a karaktereid éljenek. Nyugodtan végy mintát a környezetedben élőkről, magatartásukról, motivációikról… Képzeld bele magad a szereplőid életébe.
4. Ne akarj más író lenni, még akkor sem, ha van példaképed. Az írás leginkább fejben zajlik, és sosem fogsz tudni más író fejével gondolkodni. Legyél önmagad!
5. Ha nem szeretsz mesélni, ne írj. Szeresd, amit csinálsz.
6. Tanulj meg előbb bánni a szavakkal, azaz ne regénnyel kezd, hanem rövidebb írásokkal, novellákkal. Semmiképpen se azzal indíts, hogy kitalálsz egy világot és egy száz részes regényfolyamot!
7. Az íráshoz belső motiváció kell. Amikor valaki leül egy üres monitor elé, hogy papírra vessen egy történetet, önmagáért is teszi. Ha tudja, miért, akkor közelebb kerül a céljaihoz. Tudd, miért ülsz le írni.
8. Légy kitartó. Kitartás nélkül nem csak, hogy az írás nem készül el, de sosem jutsz el odáig, hogy az jó is legyen.
9. Javíts! Mindig javíts! Sose hidd el, hogy amit letettél az asztalra az hibátlan. Az írás sosincs készen, legfeljebb egyszer le kell zárni a szerkesztését, mert nyomdába kerül.
10. Hallgass meg minden kritikát, aztán gondold át őket. Ne fogadj el semmit átgondolás nélkül, és ne vess el semmit, mielőtt átrágnád, igaza van-e. Ám legyél nyitott a kritikák felé…
Legutóbbi hozzászólások