Nos, tegnap-tegnapelőtt, miközben egy költözéshez dobozoltam könyveket, majd emeltem fel a dobozokat, és tornyoztam fel a szállításhoz, átgondoltam a viszonyomat velük. Érzéseim, teljességgel ambivalensek.
Gyerekkorom óta szeretem a könyveket, nem csak olvasni, de gyűjteni is. A gyűjtőszenvedély szerintem minden könyvszerető emberben benne van, ez természetes. De nagyon nem szeretem a könyveket költözéskor, amikor pakolni kell őket, mert rájövök, mennyire megfogják a port, és nem szeretem cipelni sem őket, pláne nem emeletre. Ekkor mindig rájövök, milyen nehéz tud lenni a szépirodalom, de akár a scifi is.
Szeretem a könyvesboltokat is, mert az ember sok csodás és jó illatú könyv között van és kedvére válogathat; de nem szeretem őket, mert a terjesztés annyira rossz, hogy nem csak azokra a művekre nem akad rá az ember, amiket igazán keresne (bezzeg például a Havas-könyvekbe rendre belebotlik), és ráadásul a saját könyveit sem találja meg, holott tudja, hogy a terjesztő raktárában ott áll valahol.
Szeretem az antikváriumokat: amikor Veszprémben 1983 tájékány megnyílt az első (amiről tudok), akkor ott töltöttem a délutánjaim jó részét, és odavittem a kapott reggelipénzt (egy könyv 8-10 forint volt, egy reggelire egy húszast kaptam, abból két könyv lazán kijött). De nem szeretem az antikváriumokat, mert ha belegondolunk, a könyvek újraértékesítésével jogsértést követnek el… Egy lejátszott zeneszámkor az Artisjusnak befolyik pénz (amit persze a szervezet nagyrészt lenyel), de a könyvek ujraértékesítésénél miért nem zavar senkit a kiadó és a szerző kizárása?
Szeretem a könyvvásárokat, mert ott aztán nem csak könyvek, de ismerősök tömkelege és könyvszerető emberek is vannak. De ha végigmegyek a sorokon, akkor bizony néha elkeserít, hogy vajon, ekkora felhozatalban van-e lehetőség növelni a példányszámot. (Ezzel nem vagyok egyedül: Juhász Viktorral futottam össze a Könyvfesztiválon, és pár szót ejtettünk erről. Benne is megvan ez az érzés… )
És végezetül, de nem utolsó sorban: kitalálni szeretem a regényeket, novellákat, megírni már macerásabb. Amíg kitalálom, kész élvezet, összeáll a történet, élni kezdenek bennem a karakterek, de aztán le kell ülni és rendszeresen feltámasztani a munkakedvet – ez néha nagyon nehéz. Kiváltképp nyáron, amikor kint ezerágra süt a nap.
Szóval én és a könyvek – azért jól megvagyunk.
Legutóbbi hozzászólások