Namost az egész az úgy kezdődött, hogy a múlt héten beugrottam a körúton a Magic Boys forgatására, beszélgetni egy kicsit Csabival, és persze összefutottam Pindroch Csabával, akinek a Tűzvonalban olyan szövege is volt, amit én írtam. Aztán elment mellettem pár angol színész, és persze én elmeséltem az egészet Tibornak a Tuanban. Tibor egyből rákattant a dologra, hiszen a filmben szerepel Vinnie Jones, és Tibor rajongó (be nem vallaná), még Vinnie focista pályafutását is követte.
Így esett, hogy Vinnie Jones vadászatra indultunk pénteken Szegedre, mivel a forgatás ott folytatódott…
Kicsit elcsúsztunk, így amikor délután háromra odaértünk, már zárt a napi bazár és annyira volt csak időnk, hogy pár szót váltsunk a színésszel (A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső, Blöff, Hell Ride), aztán ő ment vissza a szállodába. Csabi leültetett bennünket egy kávézóban (ami fölött, mint kiderült a Kis Bangó dolgozik, ott tolta el a bringáját előttünk), és mi csendesen elkávézgattunk, elszivarozgattunk, én plusz elborozgattam, míg a délután lassan átfordult alkonyatba.
Az esti buli idejét vártuk, s közben csatlakozott hozzánk egy csupamosoly Krisztina, akire a gyümölcstea úgy hatott, mint másra a jégbor. Kellemesen elütöttük az időt (sétáltunk meg különelőadást kaptunk Tibortól a Madagaszkár című rajzfilmből), amíg meg nem érkezett Vinnie. Akkor aztán letelepedtünk az asztalukhoz, Tibor átadott neki egy üveg Tokaji Aszút és kicsit beszélgetett a színésszel. Én fényképeztem (naná), aztán Csabi fényképezett… így esett, hogy van közös képünk Vinnie Jones-szal…
🙂
Legutóbbi hozzászólások