A görög konyhát senkinek nem kell bemutatni, annak ellenére, hogy kis hazánkban nem igazán van autentikus görög étterem, leginkább is azért, mert istennek sem olyanok az alapanyagok, amilyenekre szükség van. Csak hogy egy példát mondjak: igazi tzatziki salátát hazai joghurtból lehetetlen készíteni. Ezzel együtt, és azzal, hogy imádom a görög konyhát, egészen felajzott, hogy a Lucullus augusztus 27-i meghívója a békásmegyeri Gyradiko étterembe (a Pünkösdfürdő utca végén).
Az ígért ételsor: hideg és meleg vegyes előétkek göröghon különböző tájairól (dzadziki, padlizsánkrém, csípős kecskesajt-krém, szőlőlevélbe tekert fűszeres rizs avagy dolma, tepsiben sült pikáns paradicsomos óriásbab, fetával töltött pepperoni, csípős csicseri-massza, tiropita és spanakopita Epirusból, Ghavrilos sajtgolyója, tintahal karikák Attika-i módra), húsmágia a Gyradiko módján (gyros, szuvlaki, bifteki, némi bulgurral és salátával, no és persze eredeti görög pitával), citromos tepsis csirke tepsis burgonyával, ahogy még nagyanyánktól tanultuk, töltött paradicsom tepsiben sütve a’la Polita és baklava falatok, ahogy azt otthon is készítik, ha van rá idő.
Egész jó, nem? Kicsit késtem egy SF Szakosztályos megbeszélés miatt (harminc percet), de szerencsére a vacsora kezdete is csúszott jó háromnegyed órát. Én ennek örültem, az összegyűltek kevéssé, bár jó idő volt, ideális asztal menti beszélgetésekhez. Egyébként a Gyradiko étterem egyrészt gyorsétterem, bemész és kézben kihozod a gyrosodat, másrészt leülős, illetve most nyáron kiülős. A Királyok útja csendesedő forgalma ott futott el mellettünk, felettünk óriási Pepsi-s napernyő, szemben pár ház és a gáton túl a Duna. Zárt étteremre számítottam, de sebaj. Turóczi Gábor elmesélte, hogy a hely a szívük egyik csücskében van, voltak már itt évekkel ezelőtt.
Leültem hát asztaltársaságunkhoz, és Kamper Gergő is megérkezett tíz percen belül, idejében, hogy az első körrel a sörét ő is megkapja. Nosza, beszált az ouzózásba is, amit én kihagytam: az ánizs mindenhogy ihatatlan, teának és pálinkának egyaránt – szerintem legalábbis. Én a borok közt válogattam, a meleg miatt könnyedebbet lett volna jó inni, a húsok miatt valami száraz vöröset. A Gyradiko kínálatában eredeti görög borok vannak, a végén egy Krétikosz nevű rosébor mellett döntöttem (az első képen éppen bontódik), nem is rosszul.
Aztán jött a hidegtál (második kép), amely a bőség zavarát jelentette számunkra. Körben saláta és csíraágyon a pita, belül hét-nyolc fajta salátakrém. Az előzetes étlapról ugyan lemaradt a tintahalkarika, de senki nem vette észre. A tzatziki (dzadziki) igazi krémjoghurtos volt, a csicseriborsó (amit annyira nem szeretek) pikánsan csípős, a feltekert szőlőlevél lágy és omlós… és minden más is tökéletes, mellette spenótos és túrós pita (Epirusból). A hidegtálat követte a meleg: rajta Magyarországon csak itt kóstolható kecskesajtgömböcskével és ekkor jött ki a töltött paradicsom is (a harmadik fotón Gergő bűvöli éppen). Már az előétellel jóllaktunk.
A citromos csirke következett: lágy volt, de nem annyira különleges, mint az előétel. Érdemes megemlíteni, mert a comb íze kijött, és finoman bomlott szét a kés és villa alatt. Elfogyott, nem volt benne hiba, bár nem találtam túl „görögösnek”. De hát a szakács a nagymama receptjét használta, s miért is várjunk akkor mást, mint igazi nagymamás csirkecombot? Tepsis burgonyával. Semmi extra, csak finom, otthoni ízek.
Sokat kellett várni a főfogásra, amely a húsmágia elnevezésű húsos tál volt (a negyedik képen asztaltársaink fogyasztják). Közben ejtőztünk és hallgattuk a görög zenét, amit a tulaj és Zeusz adott elő (ötödik kép). Megtudhattuk a számok felvezetőjéből azt is, éppen miről szólnak a dalok.
A hústál bármennyire is ízletes volt, egy nagy negatívummal indult: már kihűlőben volt, és így kicsit szikkadtnak tűnt. Mertünk a tányérunkba mindenből egy keveset, fasírozottakat, hagymás húst, gyrost, suvlakit, salátát… Találgattuk, milyen húsokat eszünk, de bizonyosságot nem szerezhettünk. A jóllakottság határára érve Gergővel lesétáltunk a Duna-partra, s mire visszaértünk, már a baklava maradéka volt csak az asztalon, s a társaság egy része búcsúzkodott. A zenészek is végeztek, a vacsora véget ért.
Kihagytam a baklavát, édességre nem vágytam annyi fűszeres hús után. Páran még kicsit ücsörögtünk és beszélgettünk a teljes asztalbontásig. Turó (hatodik fotó) elmondta, hogy reggel indul a Kaukázusba, ahol majd paprikás csirkét fog csinálni (most már úton van).
A görög vacsora összességében a helyén volt, de nem volt túl különleges. Az előétel zseniálisra sikerült, a főételek hozták az átlagot. A borom lassan felmelegedett, és kértem egy kis jeget valami vödörben, amit a tulaj megígért, majd visszaült énekelni. Szóval a Gyradiko konyhája jó, bár a feltálalt gyros-hús lehetne omlósabb. A borai kitűnőek, a hangulat barátságos, de a felszolgálás lehetne figyelmesebb.
Legutóbbi hozzászólások