A dinoszauruszok mindig kelendőek, ezért aztán nem is értettem, hogy a Terra Nova hogy hasalhatott el, illetve dehogyisnem értem: több akció, robbanás, pörgés kellett volna az amerikai átlagnézőknek – nekem nem, de én nem számítok bele a kinti nézettségbe. Az angolok okosabban csinálták a Primeval minisorozattal: hat-nyolc részes évadokat gyártottak, és bevetettek mindent, amit tudtak. Főleg az elején persze akadtak kisebb gondok (valahogy az epizódok belső logikáját nem mindig sikerül a szigetországban megfogni), de egész jó kis történetet építettek fel, és a trükkökben sem volt hiba. Mondjuk, a britek gyakrabban irtják a főszereplőket, mint ahogy rizst aratnak Kínában, de azt is meg lehet szokni, hogy nem tudod, mikor hal meg, akit megkedveltél. Illetve egy frászt lehet megszokni, de nem tudsz mást tenni, mint hogy elfogadod.

Most új Primeval (magyar keresztségben: Őslények kalandorai) van a láthatáron. Nem mindig sikerül jó spin-off sorozatot összehozni, de a pilot epizód után bátran kijelenthetem, hogy a nézője leszek a Primeval New World című új produkciónak (csak emiatt aztán be ne fuccsoljon). Ebben az időanomáliák már nem csupán a szigetországban nyílnak meg, hanem az óceánon túl is, és ott is rászabadítják a földtörténeti korok szörnyeit a lakosságra. Itt mindent elölről kezdünk, nincs még kialakult csapat, sőt, még az információ sem biztos, mármint, hogy mi történik. A főszereplők nem is sejtik, mibe cseppentek bele (illetve hát az egyikük… izé… talán) Mindjárt az elején be kell izzítani a helyi Fox Muldert is, illetve azt a fazont, aki azt a bizonyos titkos hivatalt vezeti. Itt Ken Leeds-nek hívják, és szintén az alagsorban él egy zsúfolt irodában, rengeteg akta között. Esetlen egy fickó (vagy mégsem? szerintem okoz még meglepetéseket), aki első szóra segít a még ki sem alakult bandának dínókat irtani.

Az angol sorozat öt évadot ért meg, sajnos nem többet. Hogy a folytonosság meglegyen, az új szériában feltűnik a régiben (mind a harminchat epizódban) Connor Temple-t alakító Andrew Lee Potter. A szerepe egyelőre titokzatos, de nem izgulok, majd kibomlik, mit is keres az új világban. Talán még azt is elmeséli, miért állt le az eredeti széria. Vagy nem, mert le lesz fagyasztva (csak tipp, nem spoiler).

Az imdb szerint a Kanadában gyártott új sorozat esetében tizenhárom részre számíthatunk első körben. A főszereplők ismertek lehetnek: Evan Cross, az éles szemű cégtulajdonos szerepében Niall Matter látható, a már lezárt Eureka sorozat pofátlan Zane Donovan-je (plusz SGA, Melrose Place és Watchmen szerepek). A női főszereplők egyikének a Vámpírnaplók nézői örülhetnek (már ha néznek ilyen dínós izéket): Sara Canning most egy vadőrt vagy valami hasonlótalakít, akiből – szerintem – hamarosan őslényvadász lesz. A másik női főszereplő a Smallville Valája, Cristal Lowe, akit számos egyéb sorozat epizódszereplőjeként is láthattunk, de most ez a kiugrási pontja. A Ken Leeds-et alakító színész, Geoff Gustafson most is látható az Egyszer volt hol nem volt sorozatban.

Az első rész érdekessége lehet még, hogy Amanda Tapping rendezte. És bár semmi különös ötlet nincs benne (ha az eredetivel összevetjük vagy akár csak a most futó akármikkel), van annyira bájos (?), vagy nem is tudom, mi, hogy bizalommal nézzek a többi epizód elé.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás