Kicsit megnyugtató, hogy a könyvfesztiválon olyan hatalmas sor állt Umberto Ecora várva. Megnyugtató, hogy az írott szónak is van még hatalma, nem csak a „kék doboznak” és az agymosó trendi-együtteseknek. A minap a keresztlányomhoz mentem ki a Peking Szálloda együttes – upsz, Tokió Hotel – koncertjének helyszínére a Syma csarnokhoz és a sikítozó tinilányok táblát lengető hada (még csak a sorról beszélek) aznap éjjel rémálmok tucatjának vált alapjává.
Szóval Umberto Eco egy másik téren, más szellemiséggel másoknak szól, és hála istennek megvan a maga elvetemült olvasótábora, akik a könyveit a hónuk alá csapva képesek végigállni több órát is, hogy a mester egy aláírását megszerezzék. Nem vész el az írott szó kultúrája, megnyugodhatunk. Bár üröm az öröm mellett, hogy a könyvfesztiválon a 600 forintos levásárolható jegy mellett is kisebb volt a tolongás, mint a Tökjó Hotelen, annak tízezer forint feletti jegyáraival.
Persze nem lehet összehasonlítani a kettőt. Egy kérdés mégis megfordult a fejemben: egy könyvet a polcunkon látni manapság mennyire divat és mennyire belső igény?
Legutóbbi hozzászólások