A szeptember meghozta az új iskolaidőszakot és a Lucullus baráti társaság új vacsoraévadát is. A nyitány thai vacsora volt a az 5. kerületben, a Só utcában található Bangkok House étteremben. A Só utcát ne is keressétek a Google térképén, ott nincs fent, viszont az étterem igen, ám alaposan elbarikádozva a közeli építkezés miatt felszerelt kordonokkal és fémrácsokkal. Nehezített pályán közelítettük tehát a Vásárcsarnok felől, de végül is odataláltunk, és miután be és lesétáltunk, az asztalok egyikénél ráakadtunk a helyünkre.
Eléggé felduzzadt a „sci-fis” társaság a Luculluson belül: ahhoz képest, hogy másfél éve még Eloy volt az egyetlen ismerős arc Wang ünnepi vacsoráján, mára már egy normális asztal mellett el se férnénk. A Bangkok House-ban is egy tizenkét fős asztal volt lefoglalva nekünk, ahova mondjuk befért még egy kellemes három fős társaság – Orsi, Ági és Zoltán – és örök szkeptikusunk, Jani.
Meglepetésünkre Turo bevezetője rövid volt, és nem beszélt hosszabban az étteremben a szakácskanalat magához ragadó Sao Rujopakan mester sem. Mesterszakácsunk egyébként Thaiföldön működtet egy éttermet, most csak vendégszerepel Európában. A thai ételekről előzetesen megkapott anyag teljesebben tájékoztatott minket: „jellegzetes ételük a yamszgyökérrel (Yam) készülő saláta, amit egészséges öntettel zúdítanak nyakon. Utóbbi tartalmazhat sós halszószt, citromlevet, chilit, vagy fokhagymát és shalotthagymát. Ezeket összekeverik és gyakran tesznek hozzá sertéshúst, marhahúst, garnélát vagy papayát. Régen a thaiok agyagedényekben főzték a rizst és a leveseket, amelyek leghíresebbje talán a Tom Yam Goong leves. A curry fűszerkeverékkel készülő ételek is nagyon rég meghonosodtak az ételkészítésben, ma viszont a thai konyha a korábbiakkal ellentétben szívesen használja a kókusztejet is currys ételek elkészítésekor. A kókusztej használatát igazából európai (főleg francia) kereskedőknek köszönhetik, míg a tojást portugálok kezdték el először használni Thaiföldön desszertkészítés során. Nagy hatással volt a thai konyhára a kínai konyha is: innen eredeztethető a wokban való gyors-sütés, és a tészták széleskörű használata is. Utóbbit a thaiok még a kínaiaknál is szerteágazóbban készítik, hisz büszkélkedhetnek édes, savanyú, sőt néha fűszeres tésztákkal is. Az egyik legjellegzetesebb thai tészta a ropogós Mee Krob. A keleti konyhákhoz hasonlóan az ételekben lévő fűszerek és gyógynövények gyógyszerként is funkcionálnak – az egyik jót tesz az emésztésnek, a másik lázcsökkentő hatású, a harmadik jó a megfázás ellen. Fontos szót ejtenünk a thai fűszerekről, úgymint a citromfűről, a kaffir lime-ról, a gyömbérek családjába tartozó galangalról, valamint az édes pálmacukorról és a mogyoró használatáról…”
Ezzel a tudással ültünk tehát asztalhoz, és annak tudatával, hogy tizenegynéhány fogás fog elénk kerülni. Az előétellel együtt esett be Lóránt is, aki csütörtökön ette végig a thai menüsort, és felhívta a figyelmünket a bárányra – csapjunk le rá.
A bárány azonban még messze volt, az asztalon azonban ott feküdt egy tálon szépen becsomagolt tavaszi tekercs édes-csípős mogyorószósszal (popia thod) és rákpogácsa korianderes chiliszósszal (thod man kung). A jó előétel néha még a főételnél is jobb, ez most nem így volt, mert egyaránt finom volt az egész menüsor, de a rákpogácsa emlékezetesnek bizonyult, szósszal vagy szósz nélkül egyaránt. Le sem nyelhettük azonban, máris jött a leves.
A pikáns-savanyú halleves (kaeng-som pla) naphalból készült, és a keleti levesekhez hasonlóan nem sok színe volt a sárgán kívül. De persze nem a szín a fontos, hanem az íz. A hal visszafogottan volt halas, tehát nem erőszakolta magát ránk, ami egy paprikás léhez (tehát a halíz elnyomásához) szokott nép számára szerintem fontos. Kellemes volt, könnyed, akár az előétel. Kellett is, hogy az legyen, mert jött még kilenc tál utána.
Elsőként a főételek közül a sertéscsülök került elénk, méghozzá gyömbéres szószban (mu pa lo). Mi komolyan fahéjasnak éreztük, hát így jártunk, ám Orsival megegyeztünk abban, hogy az estéből ez emelkedett ki legjobban. Puha, omlós hús, csöppet édes-fűszeresen, főtt tojással díszítve. Szétolvadt a nyelven, köret nélkül is tökéletes volt. Ezt követte a mogyorós-currys bárány burgonyával (kaeng massamann) és a kókusztejes-chilis kacsamell licsivel (kaeng phed ped). Csészékben érkeztek, és mi kértünk az asztalra még belőle, vagy túl sokan voltunk vagy túl éhesek.
A menüsoron nem szerepelt, de kaptunk kagylót, sült hallal és sült paprikával. A kagyló a szokásos, kicsit íztelen (ami nem azt jelenti, hogy nem finom), a sült hal olyan, mint a levesben, csak szárazabb – naná. Kis intermezzo mielőtt az ember másodjára szed a kacsamellből, a bárányból vagy a csülökből. Pihentette a nyelvet és a szellemet is. Rizs és sült rizs érkezett a legvégén – addigra már jóllaktunk a húsokkal.
Nem volt azonban még vége a vacsorának: zöld papaya saláta (som tam), fűszeres darált csirkehús saláta korianderrel, mentával, gyöngyhagymával és chilivel (larb kay), rizstészta marhahússal sütve borssal, osztrigaszósszal (phad seau yaou), és sült zöldségek fokhagyma szósszal érkeztek. Nekem már sok volt mindez, csak a rizstésztából vettem, füstös, közepesen erős íze volt, nagyon kellemes utóízzel. A csirkétől elriasztott, hogy belsőségek is voltak benne, a zúzát nagyon nem bírom.
Hely amúgy is csak az édességnek maradt bennem. A kókusztejes ragacsos rizs tetején mangószelet kellette magát. A mangót eltüntettem, a rizsből viszont csak csipegettem. A vacsora remek volt, egyetlen gond akadt vele: olyan gyorsan érkeztek a fogások, hogy nem jutott idő maradéktalanul kiélvezni az ízek harmóniáját. Kellett volna legalább két szünet, amikor is beszélgetünk és emésztünk, nem pedig eszünk.
A végén Turo és Eloy népszerűsítették a következő Lucullus-os találkozó, ahol is csokoládét lehet majd kóstolni és készíteni. Ennek örömére meg is ettünk egy egész táblányit – de sajnos a csokiöntésre nem tudok elmenni.
Legutóbbi hozzászólások