Dávid jó fej. Tengerjáró hajókon pincérkedik, és pár év alatt annyi élményanyagot szedett össze, hogy meg lehetne váltani vele a magyar sci-fi irodalmat. Az ember azt hinné, hogy egy hajón kevés dolog történik, merthogy korláttól korlátig húzódik az élettér, azon túl meg a szürke láthatár, de nem; az ember, ha ezt hiszi, akkor téved. Mert a hajó egy jól berendezett színpad, az emberek pedig mind-mind olyan karakterek, akik magukat kell adják. És akkor még nem is beszéltünk a kikötőkről, Athéntól Yokohamáig, Koppenhágától Bangkokig… A maguk ezer színével, alvilági figuráival, akik külön iparként ráépültek a partra lépő matrózok és a hajós személyzet kiszolgálására.
Dávid történeteit hallgatva az embernek kedve lenne elmenni egy hajóra dolgozni. Persze ezekhez a történetekhez Dávid kell, aki csibészes mosollyal meséli el őket a kocsmaasztalnál. Hála istennek, rávették, hogy írja is le őket – remélem megteszi. Persze nem sci-fi lesz belőle, az óceánjáró óceánjáró marad, nem csillagközi luxushajó, és idegen lények sem jelennek meg, de egye fene, azt hiszem, Dávidnak nem is állna jól, ha űrkalandokat készítene az élményanyaga alapján.
Mindenesetre azért berántottam egy megállapodással a sci-fi világába. Jövőre ugyanis megy Ketchikanbe. És küld onnan nekem egy fényképet, a várostábla alól egy Mysterious Universe kötettel a kezében és egy indián lánnyal az oldalán… Már alig várom…
Legutóbbi hozzászólások