Meghívott beszélgetőpartner voltam tegnap a TesTudaT 2008 rendezvényen az ORFK RSZKK bázisán. Az asztal mellett Donáth László képviselő, Paulinyi Tamás a Szintézis szabadegyetem vezetője, Gáti Bence integrál-pszichológus, Shi Xing Hong mester, a Tigris és jómagam foglaltunk helyet, illetve a Tigris szemközt ült le tolmácsával egy kis asztalhoz. A téma a következő lett volna: A politika, a vallás és az ember kölcsönhatása. Milyen legyen egy korszerű vallás, világnézet a XXI. században.

Miss IriszA három ütemesre tervezett kerekasztalbeszélgetés végén egy ajánlást kellett volna az asztaltársaknak megfogalmazniuk, egy ajánlást a jövendő számára. A moderátor-riporter Marosi Antal viszont ráérzett a csekély számú hallgatóság igényeire, és az esti Miss Írisz választás kapcsán a szépségről és a szépségversenyek kapcsolatáról elmélkedve vezette a beszélgetést, amely így tényszerűen sokkal izgalmasabb és követhetőbb volt, ám a végén nem sikerült megváltanunk a világot, és így a jövendőnek – test és tudat közös építéséről – szóló ajánlás is elmaradt.

Mindenesetre örülök, hogy ott voltam. Több emberrel is találkoztam, akiket érdemes volt megismernem, a felsoroltak mellett például Yliaster Daleth-tel is összefutottam. No és, hogy megértsük Marosi Antal moderálását, mellékelek egy képet az esti szépségkirálynő-választás jelöltjei közül négy lányról. Sajnos a munka (ej-ej Galaktika) hazaszólított, így nem tudhatom, ki kapta meg idén Miss Írisz koronáját…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás