Lassan március közepe, és blogbejegyzés egy szál se – volt pár nap, amikor már nem volt erőm, kedvem, ingerem írni arról, amiről szerettem volna, írtam azon a napon éppen eleget. Most heti csokorban nyújtom át pár gondolatomat és élményemet, mert azokból volt aztán elég.
Élményből a múlt hét szombati jelmezes farsangot emelném ki először. Tavaly tartottunk először Trombitásos farsangot, ami Zsoltéknak is megtetszett, olyannyira, hogy idén már nem is mi vetettük fel, hogy mi lenne, ha február egy szombatján jelmezekbe bújva buliznánk. A pincérlányok is elhatározták, hogy beöltöznek, elsősorban nővérkének szerettek volna, de amint elpanaszolták: a ruha vagy nagyon drága volt vagy nagyon drága volt. De azért Zsuzsi megoldotta.
Find more photos like this on SFport.net
Társaságunkban volt pár kalóz (Brod és barátai), három ördög (ó, egy ördöglány is), egy japán animelány saját beduin kísérővel (ó, globalizáció), egy pankrátor (Metatron jelmeze pókembertől emberpókon át minden lehetett volna, de amikor felrakta a maszkot, minden tévedés kizárt), MIB (Ági és Krisztián is egymáshoz öltöztek), pap és marhapásztorlány és műtős… Szóval, ha valaki golyót kap és nem éli túl az operációt, akkor megkaphatja az utolsó kenetet… az ördög azonban így is elviszi… Jó volt a buli, már hasadt a hajnal (Jean, hallja ezt a recsegést?), mikor hazamentünk.
A hét másik eseménye csütörtökön a belga vacsora volt a Lucullus Baráti Társaság és persze Turóczi Gábor barátunk jóvoltából. Philippe del Mestre Hollán Ernő utcai étterme volt a cél, amire Gergő is feljött, s vele Enikő, egy kolléganője. Hogy Kaposvárról érdemes feljönni Budapestre egy vacsoráért, az bebizonyosodott este. Tavaly márciusban már átéltünk egy ilyen gasztronómiai csodát, s most újráztunk.
A vendégváró falatkák alatt csirkepástétom-golyócskát és répalevest kaptunk, helyben sütött bucikkal és vajjal első fotó). A hideg előétel füstöltpisztráng terrine póréhagymásan és tormaszósszal volt, enyhén nyelvcsiklandó, visszafogott ízek – megalapozva a hangulatot és arra késztetve, hogy egy barrikolt chardonnayt kibontassunk, a Tűzkő-birtok ajánlatából.
Meleg előételnek tengeri „choucroute” mint „pot au feu” került elénk (második kép). Szerencsére nem kimondani akartuk, hanem megenni. Mind a hal, mind a kagyló a kedvenceim közé tartozik, és a párolt káposzta remekül kiegészítette őket. Ez a fogás (hm, megint az előételek) ízlett a legjobban: csak az ízét érezte az ember, mert a hús mintha elpárolgott volna a nyelvén.
A meleg előételt szorbettel küldtük még mélyebbre, majd következett a főétel, flamand marha „carbonnades” és stoemp a szezon zöldségeiből. Itt én kicsit meginogtam, mert az édes marha bármennyire is ízlett, még sem az én világom, de ez már az én különbejáratú ízlésem, semmi köze a tökéletes ételhez. A desszert körte charlotte spéculoos krémmel volt, s a tálon mellett rozmaringfagylalt kis ostyatálban. Nem is részletezem tovább: aki ilyet akar enni, a Belgába kell annak menni.
Nem mellékesen a héten hallottam egy hírt, amely szerint egy ausztrál sivatagi kisvárosban, Lamajanuban (a jobboldali képen látszik, hogy kisváros, valóban), halak hullottak az égből, hullámokban. A halak némelyike élt még földet éréskor. A hír kiemelte, hogy a városka messze van a tengertől, meg minden folyótól, tavaktól – legalább ötszáz kilométerre…
Kíváncsi lettem, tényleg van-e ilyen kisváros Ausztráliában, így rákerestem a googlemap-on. Először is: van. Másodszor pedig: alig pár házból áll. Nagy bánatomra a legfontosabbat nem közölte az MTI – tudniillik, hogy milyen halak is potyogtak a felhők közül… Kattintsatok a képecskére baloldalt is, én tengeriekre tippelek (hacsak nem földönkívüliek). Ezután végignéztem Ausztráliát felülről, hát így is fantasztikus.
Aztán pedig egyre több és több hír jön a paleontológusok világából. A héten legalább három volt. Gyerekkoromban a Burian-féle kötetek mellett aludtam el éjszakánként (ez még jóval a Jurassic Park előtt volt). A rajongásom kicsit csillapodott, ám a félelmetes időtáv és a tény, hogy ilyen állatok tényleg éltek valamikor, és mozgatták tagjaikat, ettek, tojásokat tojtak, üvöltöttek és rettegtek az éjszakában – az mindig meg tud borzongatni. Olvasom a híreket, például hogy kígyót találtak a dínófészekben vagy hogy ráakadtak a bálnák ősére… és megint csak egy porszemnek érzem magam.
Aztán olvasom a legújabb csodálatos politikai adok-kapokot, a Magyar Nemzet oldalain Bayert, aztán válaszul a Népszabadságban Vonát és másutt Pörzse Sándort. És arra gondolok, juszt se fogom politikával múlatni csekély blogos időmet. De a tanulságot csak kimondom: aki gyűlöletet szít, abban is vész el.
Mi jutott még a hétre? Hát, akadna, de már most szűkös az időm, vissza kell térnem a romantikus vígjátékok terepére. A sorozat forgatása jövő héten kezdődik, de lassan a mozifilm is sürgetővé válik… Reméljük, nyárra az is beérik – és ahogy kinéz, a forgatás fele Veszprémben lesz…
Legutóbbi hozzászólások