Törölte a CBS a Jog/Ászok sorozatot, ami miatt megint fordultam egy kört a világ körül – nem hiszem el, hogy ennyire más úton haladunk, mármint én és a világ. Jim Belushi és Jerry O’Connell párosa, azzal a szeretni való humorral együtt remek epizódokat játszott végig, élvezhetőbbeket, mint a Helyszínelők sorozat mára már kifáradt, túl-tudományos részei. Úgy érzem, mintha a stúdiók manapság kapkodnának, belevágnak ebbe-abba, aztán törlik őket ezért-azért. A Jog/Ászokért most éppen haragszom. Jobban, mint a Hazudj ha tudsz-ért (a végére dr. Cal Lightman egész ellenszenvessé vált), vagy a SGU-ért, amit egyszerűen nem bírtam nézni. Nem siratom az idegesítő és logikai hibáktól hemzsegő The Eventet és a Fringe-et sem – bár ez utóbbi a második évad végéig remek volt, de aztán amikor a harmadik szezon egy részében elhangzott az, hogy az a világ fog megmenekülni, amelyiknek a nőjével lefekszik Peter Bishop, akkor sikítva elszaladtam a tévé elől.
Szerencsére jó hír, hogy a Supernatural folytatódik, és sikerült a hatodik évad végére megint feldobniuk a labdát. A Mentalista harmadik évadának befejezése is várakozásteljes. Sőt, folytatódik júniustól az Euréka negyedik évada (ajánlottam elméleti fizikus ismerőseimnek), és a Primeval is – amely bár angol, egészen élvezhető… De ez azért nagyon vékony szelete a sorozatgyártásnak.
Legutóbbi hozzászólások