californication_s03_300.jpgNos, itt a szeptember, ami nem csak iskolakezdést és esőt jelent, hanem valami mást is: kedvenc sorozataink folytatását a tengerentúlon. A minap néztem a feltöltött SGU trailert, és hogy október 2-ától láthatjuk (királyi többes, mi?), és eszembe jutott, hogy utánanézek, mi, mikor, melyik évaddal indul…

Kezdem a Dr. House hatodik évadával. House-t az ötödik évad végén magára hagytuk egy elvonó kapujában. Hogy mi történik kék szemű, embergyűlölő doktorunkkal, az imdb.com szerint szeptember 21-én, hétfőn fog kiderülni, és persze az azt követő hétfőkön. A huszonkét részes hatodik évad a Broken című epizóddal startol.

A Califorgia (Californication) harmadik évada, David Duchovny örömjátéka tizenkét epizódból fog állni, és szeptember 28-án indul, szintén hétfőn. Az alkoholista, szexmániás, kissé hirtelen írózseninek ugyan semmi köze a sci-fihez, de mindenképpen érdemes nézni a történetét. Nekem legalábbis tetszik.

Hétfő a nyerő a Heroes negyedik évadának szempontjából is. Az első epizód – Chapter One „Orientation” – szintén 21-én lesz látható az NBC csatornán. Remélem, hogy jobb lesz, mint a harmadik évad…

A mentalista (The Mentalist) első évada 23 epizódból állt, és semmit nem tudtunk meg Red John-ról. Talán majd a második évadból. Szeptember 24-én startol a Redemption című résszel. A második epizódra azonban október 8-ig kell várni. Simon Baker angyali mosolya csütörtökönként kerül a képernyőre.

fringe_s02_300.jpgA rejtély (Fringe) az első évad végére igazi sci-fi lett, amely az első részekben még csak sejthető volt. Spock (Leonard Nimoy) feltűnése hozta az elvárt dramaturgiát: a második évad dr. Bishop és dr. Bell összecsapásáról fog szólni, a két nagy öreg, akik közül az egyik diliházba került, a másik milliárdos lett. A New Day in the Old Town című epizód szeptember 17-én látható a Foxon, s ki tudja, mikortól az RTL klubon itthon.

Castle. Vissza a hétfőhöz! Nathan Fillion krimisorozata – a regényíró nyomozni kezd a dögös zsarulánnyal – szeptember 21-én folytatódik az ABC-n. A rész címe: Deep in Death. Tökéletes család, tökéletes bűnügyek, tökéletes megoldás…

A Lie to Me, ami itthon Hazudj ha tudsz címen futott, a The Core of It epizóddal indul, valószínűleg szeptember 28-án (az imdb csak a második epizódról tudósít október 5-ével). A mikrokifejezések tudora, Tim Roth most talán személyében is érintett lesz bizonyos ügyekben.

És végül, de nem utolsó sorban, térjünk vissza a Stargate világához. Mivel- eléggé el nem ítélhetően – az Atlantis-t lezárták, marad a Stargate Universe. A húsz részes első évad egy három részes történettel indul (amiből kettőt október 2-án láthatnak a rajongók) és majd dupla epizóddal fog zárulni. Reméljem, nem végleg…

Lapzárta után érkezett…

Supernatural! Minden idők legjobb szellem- és démonűző sorozatának ötödik évada a fenti sorozatoknál előbb kerül tévéképernyőre. A negyedik évad végén Lucifer elszabadult, ugye. Hogy mit tesz Sam és Dean Winchester, szemben a Fényhozóval, kiderül szeptember 10-én. Az epizód címe: Sympathy for the Devil.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás