Változik a világ, tíz-húsz év alatt is elég nagyot, hát még ha évszázadokban mérjük az időt. Vannak Shakespeare-darabok, amik a ma emberének már nem ugyanazt jelentik, mint a közel fél évezreddel ezelőtt születetteknek. Ilyen például A velencei kalmár vagy A makrancos hölgy. A Vígszínház színpadra állította ez utóbbit, új magyarításban („fordítja: Varró Dániel„) és Gothár Péter rendezésében. Sejthető, hogy ez a Makrancos Kata nem az a makrancos hölgy lesz, és így is volt. De akkor már lehetett volna amaz.
Varró Danit szeretjük. Verseit, írásait, fordításait. Remekelt itt is, a szöveg nem shakespear-i, hanem vígjátékosított, remek szóviccek, szópoénok csattannak el a színpadon, és ott is maradnak. A szöveg, ami megáll papíron, nem áll meg a világot jelentő deszkákon. Ping-pongozás lett belőle, a mondatok úgy csapkodtak-csavarodtak, mint egy elszabadult tűzoltócső. Nem dialógusok, hanem fel-feldobott kövek – ebben a stílusban egyedül a monológok voltak élvezhetőek.
Ennek megfelelően a darab rendezése elég nehéz lehetett. Adott egy vicces szöveg, melynek hordozója egy avittos színmű, amely szerint a nő dolga, hogy férjét kiszolgálja, s annak kedvét lesse élete minden pillanatában. Gothár Péter (több mint félszáz színházi rendezéssel és filmes, tévéfilmes harminc évvel a háta mögött) megpróbálta átszabni, átértelmezni, a karaktereket másként motiválni, megpróbált jelképekkel manipulálni néhol szürreálissá átvarázsolva a színpadi képeket. Szöveg és rendezés kettőse itt halt meg, és ezen nem segített az értelmetlen, dramaturgiailag felesleges nyílt színi meztelenség sem. Sajnos manapság ez már nem is merész, esetünkben a populista hatás elérése volt egyedül a célja.
A Makrancos Kata a Vígben szétesett, széthullt, mint a harmadik emeletről sziklára hajított tükör. Elnyúlt, érthetetlen, fájdalmas egyveleg lett belőle, az új hangsúlyok nem működtek. Nagy Ervin Petruchio szerepében próbálkozott,többnyire sikeresen vette az akadályokat, valamennyire a felszínen tartotta a darabot. Sokat helyeztek a karakterére, talán túlontúl is, motivációi, cselekedetei nem jöttek át a szövegen, nem hibáztatom a színészt. Börcsök Enikő személyesítette meg Katát, szerepe cseppet sem volt következetes, nem sikerült színpadra dirigálni. Átváltozása hiteltelen lett, csak úgy ott volt, és mintha nem is számított volna. A többi karakter alig adott bármit is (maradt az eredeti vígjátékos túlspilázás), Réti Adrienn Bianca szerepében viszont olyan volt, mint egy horgony, amely átütötte a csónak alját. Ha megszólalt, a darab elsüllyedt.
A mű végén éppen ott vált patetikussá a szöveg, ahol nem kellett volna. Kata monológja 420 éves. Szerintem Varró Dani itt brillírozhatott volna, de ez a szövegfordítása megőrizte az eredeti hangulatát, s ezen nem segített a kifeszített lepedő sem. A darab megnézésre nehezen ajánlott, a szünetben szerettem volna megszökni, de tudni akartam, hogy vajon összeáll-e valamivé. Hát kevéssé, ha étel lett volna egy vendéglőben, visszaküldtem volna a szakácsnak.
Férjed: urad, fentartód, életed,
Fejdelmed és főd, a ki rajtad és
Jólléteden csügg, éretted magát
Koczkára vetve földön, tengeren,
S virasztva vészes éjen, hűs napon,
Míg jó melegben, bizton ülsz te honn;
És más jutalmat tőled nem kiván, csak
Szerelmet, nyájas arczot, engedelmet:
Nagy tartozásért mily parányi díj!
Mivel urának az alattvaló,
Férjének a nő azzal tartozik;
S ha mérges és boszús, daczos, szeszélyes,
S illő parancsra szépen nem hajol,
Mi más leend, mint csalfa lázadó
S fejdelme ellen bűnös áruló?
Szégyenlem én, hogy oly dőrék a nők,
Hogy háborút üzengetnek, midőn
A békeért kén’ esdekelniök,
S fölényt, uralmat és daczot vadásznak
Ép ott, a hol nekik szolgálni és
Szeretni és engedni illenék. (Lévai József fordítása)
Legutóbbi hozzászólások