Felvettem a roma-regény szálát: elkezdtem ismét írni a történetet. Nem volt könnyű, két ok miatt sem. Az ötlet 2004-ben merült fel bennem először, és 2006-ban kezdtem a kidolgozásához. Akkor az alapkérdés az volt, mikor jut el a társadalom a tényleges erőszakig… Ma ez a kérdés nem kérdés… ezen már túl vagyunk. Nem kérdés, hogy mikor lépjük át azt a határt, ami gyilkosságokhoz vezet, nem kérdés, mikor kell embereknek meghalniuk a gyűlölet miatt, vagy éppen az eltérő kulturális értékek miatt.
A másik dolog, ami nehézzé tette a történet szálainak felvételét, hogy közben megváltozott bennem a főszereplő személyisége. Az ember, akinek a lelkében, szívében a történet játszódik, s akinek a fantáziájában a valóság, mint torz tükörkép megmutatja magát, lassan másfajta ember lett. Így aztán az eddigi jeleneteket át kell írnom, mert nagyon is fontos, ki a mesélő… és fontos, hogy ha már átléptünk egy képzeletbeli erkölcsi vonalat, hol van valóban a legvégső határ.
Van-e egyáltalán legvégső határ?
Az SF-szerző felelősségteljes munkát végez. Felkavar, elborzaszt, megijeszt. A sci-fi – mint azt fiatal koromban hittem – nem csupán intellektuális játék. Sokkal több annál. A társadalom lelkiismerete. A felelősségteljesek figyelmeztető kiáltása. Mindannyiunk egészséges őszintesége. Előrelátása, bátorsága. Zászló a világ romjain.
Javítsatok ki, ha nem így van.
Legutóbbi hozzászólások