A vasárnapról hétfőre forduló éjszaka maga volt a rémálom, nem mintha a szállodával valamiféle baj lett volna: a szoba nagyon is rendben volt, az ágy is, kellemesen el is fáradtunk a római sétában, sőt, még ki is tudtam blogolni a vasárnapot. Kint éledt a tavasz, és a félig nyitott ablakon lehetett hallani a madarak csicsergését is, Róma közepétől egy kőhajításnyira – de… De kedves szobatársam, Attila ütemesen, nyolc órán keresztül, hangosan… horkolt.
Én mindent megpróbáltam, ciccegtem mint Louis de Funes, bedugtam a fülemet, felkapcsoltam a tévét, kerestem focit és felhangosítottam a pergő nyelvű olasz kommentátor hangját. Semmi nem segített. Reggel, amikor már ébredni kellett volna, na az inkább felocsúdás volt, mint ébredés. Attila kipattant az ágyából, én meg elgyötört arccal kizuhantam az enyémből. Megpróbáltam elmesélni az éjszakát, mire görcsöt kapott a nevetéstől – na tessék, ennyire tudok hitelesen fájdalmas hangulatot teremteni : )
A reggeli viszont nagyon rendben volt a „világ egyik legromantikusabb szállodájában” (ez a felirat a kapun állt, és tényleg nagyon kellemes hely volt, kívül-belül). Corn flakes hat fajta, gyümölcsszószok, felvágottak, mini-virsli, lekvárok, normális bucik és a mindenféle száraz és és egészséges péktermék, meg ezernyi más, és!… és nyers paradicsom, salátával díszített tálon. A pincérek ugyan nem értették, miért a díszítést eszem, de annyira kellett már valami zöööld! Bőven megreggeliztünk, számítva egy egész napi római rohanásra, ami aztán elmaradt.
Aztán míg én a jakuzziban áztattam magam (a szomszéd szobában), a társaság bevásárolt (itt van fanta narancs zero és fanta lemon zero és koffeinmentes coca cola és színezék nélküli fanta – szóval üdítőkben is nagy a választék). Visszatérve a szobákba hozták a rossz hírt: az esti repülőgépjárat helyett délután negyed ötkor van gépünk haza. Kis elszontyolodás és nagy pakolás után délben leléptünk a szállóból, hogy megnézzük a Colosseumot. Két óránk adatott még, s azt kiélveztük. A Colosseumból ugyan nem sokat láttunk, mert a turisták áradata úgy ellepte, mint a hangyaboly közepébe tett csirkecombot a hangyák: az emberek – fehérek, feketék, tarkák – mind ott nyüzsögtek. Ez és a rengeteg rács és reflektor, narancssárga műanyag kerítés, a cigiző római gladiátorok, indiai szemüvegárusok valahogy kiölték a múlt hangulatát. (A tömeg ellenére összefutottunk Brigit Wilkinsonnal, az ESFS alelnökével – a világ kicsi, talán ezért is olyan zsúfolt.)
A szállóban már várt bennünket a taxi, és kitéptünk a reptérre. Az olasz vezetési kultúra egész érdekes: nem nagyon ismeri az úttestet elválasztó vonalakat, és mintha mindenki úgy menne, hogy nem kötik szabályok. A taxisunk sem volt kivétel, bár így legalább gyorsan kiértünk a Leonardo de Vinci terminálra. Itt aztán jött a feketeleves: a délutáni gépre nincs is hely.
Üpsz – mondtuk. Ám a helyzet megoldódott, az esti kilenc órás gépre kaptunk jegyet, s kis kárpótlást a keveredésért. Ebből aztán bőségesen megebédeltünk, és vártunk öt órát – többek közt azon keseregve, hogy ha az információk jók, hát csak megnézhettünk volna még a Szent Péter bazilikát. Bár az nem szalad el, ott marad még pár évszázadig… Utolsó momentumként még Olaszországból, sikerült megismerkednünk a két legidegesítőbb nővel. Szerettem volna a reptéren feladni egy levelet Tamásnak és bementünk a postára. Az ajtó nyitva állt. Aztán megjelent két nő és fejhangon olaszul kiabálni kezdett, hogy bezártak. Mondtam csak egy levél, erre elkezdtek fenyegetőzni a biztonságiakkal. Ha valaki arra jár és dolga van a postán, kérem, hogy csak 5 eurocentesekkel fizessen, s adja át üdvözletemet.
A repülőn felszállás közben lefilmeztem pár villámlást Róma felett, de aztán maga az út eseménytelen volt. Jun feje megfájdult a leszálláskor, így ő nem maradt velünk az éjféli pizzázáshoz – immár egy magyar pizzériában. Na jó, Magdi és Manó evett pizzát, és levest (de hiányzott) és fetasajttal törtött csirkét zöööldsalátával. Hát ennyi a történet Fiuggiról és Rómáról, a magyarok utazásáról a 2009-es Euroconra. Attilla nyilván ma már átadta a díjat a Galaktikában Istvánnak – remélem letörölte róla az ujjlenyomatokat…
Legutóbbi hozzászólások