Elő kellett kaparnom pár dolgot az elmúlt tíz évből és valahol a régi winchesterek legmélyén megtaláltam a 2001-es Mysterious Universe terveimet. Átlapoztam őket, és a félelmetes az egészben az, hogy semmi nem teljesült belőlük. Címek és történetek, regénykezdemények és szinopszisok sorjáznak a fájlokban – némelyiket már nem is lehetett a world-del megnyitni, csak egyszerű szövegfájlként voltak hajlandók megjelenni.
Persze mentegethetném magam, hogy a Cherubion után az általam írt MU-nak nem volt megjelenési lehetősége, Fonyódi Tibi pedig nem akart egyedül publikálni. Az inomis megjelenésig ki kellett húzni a Kalandoros idők három évét, aztán meg a M.A.G.U.S. körüli szarkavarások bedöntötték az Inomi egészét, közöttük a MU-megjelenéseket is. A Graal kiadó (enyim kulup) működött ahogy, de később kellett a Tuan a rendszeres folytatásokhoz… Szóval nem könnyű Magyarországon sorozatot szerkeszteni / írni / tervezni… még ha olyan is, mint a Mysterious Universe.
De nem mentegetem magam. A tervek megvoltak. Elúsztak. A címek némelyike ismerős, például a Vaskoporsó című történetet nagyon szeretném megírni a kezdetektől fogva, és meg is fogom, igazi nagyregényben. Ez Jacques de Molay életeinek és halálainak sora lesz, Arthur király korától a templomosokon át a 30. századig. Biztosan el fog készülni a Bowman testvérek története is: a négy részes trilógia azonban teljesen más hangsúlyokat kap, mint ahogy azt tizenegy éve elterveztem. Pár regénycím azonban ismeretlen volt, már nem tudom, milyen Ketchikan (vagy Katchikan) sztori állt mögötte.
Feledésbe merült az a történet is, aminek megvan az első 20 oldala, egy részletet ide másolok belőle (a hangulatából ítélve, valahol A holtak galaxisa után kell játszódnia nem sokkal – York Ketchikan drogos korszakában):
„New Games tízmilliós nagyváros volt, de egy tízmilliós nagyváros is kicsi tud lenni, ha olyan volumenű pasast keres valaki, mint John Korga. A második mulatóban már láttam a csapos szemén, hogy nyomon vagyok, illetve horogra akadtam. Tudtam, ha tíz percet várok, nem is kell keresnem tovább, eljönnek értem.
Kimentem a mosdóba.
Megnéztem magam a tükörben: úgy festett a szemem, mintha három napos vízi hulla lennék. Belsőm remegése már csillapodott, viszont iszonyú hányinger tört rám, alig bírtam uralkodni rajta.
Így nehéz lesz szembe szállni Korga embereivel. Elnézést, emelem majd fel a kezem fedezékem mögül, most hánynom kell.
Megmostam az arcom.
Cseszd meg, York, hagyd a fenébe az egészet! Majd kinyírod, ha kialudtad magad. De tudtam, hogy az nem fog menni. Akkor már magas ívből teszek Korgára, s legfeljebb akkor esek neki, ha összefutunk valahol.
Megérkeztek a keményfiúk, hallottam az ajtón keresztül is. Ócska kis kupleráj volt ez, legalább a hangszigetelésre adhattak volna. Bár este úgyis mindegy a dübörgő zene és a lányok között, hogy mi hallatszik be a klotyóba. Ki innen mindenesetre semmi.
Francba! Nem néztem meg, töltve van-e a Herden.
A fiúk belökték az ajtót, de akkor én már a kagylókat s egyéb, idegen fajoknak beszerzett porcelánvackokat elválasztó fal tetején álltam. Csak egy fél pillanatot nyertem, de az elég volt, hogy a két első fickót hidegre tegyem, majd a kézmosó márványlapjára ugrottam, és azon közvetlen az ajtó mögé léptem. A harmadik pasas belőtte a budikat, vagy inkább, ki, én meg egyet a fejére csaptam, és amikor elájult, végre csend lett.
– Kimehetek? – kérdeztem bentről.
– Felőlem – felelte a csapos.
Kint várt a negyedik.
– Fel a kezekkel! – üvöltötte. Ő lehetett a sofőr, mert a szemén láttam, hogy tele a nadrágja.
Eldobtam a Herdent, és felemeltem a kezem.
– Így? – kérdeztem.
– Ne pofázzon! – kiabálta. Félkörívben megkerült, és a társaira nézett.
– Az egyikük még él – bólintottam. – Megvárjuk, míg magához tér?
A fickó vizet kért a csapostól, én valami erősebbet. Megint csak leugattak. Közelebb táncoltam a pulthoz, és a hátsó, italokkal megrakott falat méregettem.
– Flaggjük van?
– Hamarost flagg nélkül is fájni fog a feje – morogta a csapos.
– Levonják a béréből a mosdót? – kérdeztem.
– Le – bólintott bánatosan.
Megértően bólogattam.
– Mi a neve?
– Seymour.
Még megértőbb lettem.
– Seymour, ha az a majom megengedi – intettem a társát élesztgető fickóra –, leteszek ide egy kis pénzt…”
Legutóbbi hozzászólások