A péntek élményekkel teli estével szolgált: a Mamut Librijében indult, ahol inkább a beszélgetés volt érdekes, mintsem a könyv, amelyről Antal Józsi, Kollárik „Chelloveck” Péter, Györe Gabriella és Tamás Dénes beszéltek. A téma Joan Slonczewski Elyzium lánya regénye volt, amely egy sorozat harmadik része. Nem kaptam kedvet a kötethez, először is mert nem szeretem a túl tudományos sci-fi regényeket (ez furcsa lehet, de nekem nem pálya, ha aprólékos fejtegetéssel van tele egy regény), és nem kedvelem a feminin szerzőket sem. (Egy éve tervezek egy hímsoviniszta sci-fit, csakazértis megírom – majd 2012 tájékán.) Én a másik oldalhoz tartozom…
Az előadás után (fotósorzat az sfport.neten) egy teljességgel más programpont következett: a Szobi utcában egy magyar-thai étteremben a Lucullus Baráti Társaság szervezett thai vacsorát. Oravecz Peti (eloy) és Kamper Gergő társaságában át is rándultunk a Libriből a Nyugati mellé gyors ütemben. A Szobi utca olyan rövid, hogy nem lehetett elkerülni az éttermet, amely egy pincehelyiségben nyílt meg. Harmincan lehettünk lent, kellemesen elfértünk.
Kiderült, hogy a tulajdonos neje thai származású, s bevezetőként pár szót mondott is a helyi konyháról, s hogy mit fogunk kapni. Előtte már a Lucullus bt hírlevelében volt pár infó, idemásolom egy részét: „A thai konyha nem mindig az, aminek látszik: egy egyszínű, egyszerű leves lehet sós, savanyú és csípős, ezek az ízek viszont tökéletes harmóniában egyesülnek. Fontos szót ejtenünk a thai fűszerekről, úgymint a citromfűről, a kaffir lime-ról, a gyömbérek családjába tartozó galangalról, valamint az édes pálmacukorról és a mogyoró használatáról – ezek nélkül ugyanis egyetlen thai étkezés sem képzelhető el egykönnyen. A thaiok a kínaiakhoz hasonlóan sokféle ételt rendelnek ki az asztalra, és mindenki mindenből vesz, amihez rizst eszik kenyér és krumpli helyett. ( … ) A curry fűszerkeverékkel készülő ételek is nagyon rég meghonosodtak az ételkészítésben, ma viszont a thai konyha a korábbiakkal ellentétben szívesen használja a kókusztejet is currys ételek elkészítésekor. A kókusztej használatát igazából európai (főleg francia) kereskedőknek köszönhetik, míg a tojást portugálok kezdték el először használni Thaiföldön desszertkészítés során. Ma a kókusztej ugyanolyan fontos, mint a rizsliszt vagy a pálmacukor, de egyértelműen európai gyökerekről árulkodik a száz éve ismert és fogyasztott marhanyelv ragu is.”
A várakozás nagy volt részemről, mivel eredeti étkeket, s nem magyarított thai konyhát ígértek – ami be is jött. Előételnek vékony húsos rétes volt, melyet csípős paprikaszószba mártva fogyasztottunk. A beható vizsgálatok alapján mondom: akadt benne darált hús, rizstészta, babcsíra, trombita gomba és menta is. A fűszereket meg se merem saccolni. A fenti idézet kellőképpen elbizonytalanít: nem hiszem, hogy a thai fűszerek jó részét felismerném az ételekben.
Ezután következett a leves, illetve levesek. Csípős citromfüves leves és kókusztejes leves között választhattunk – melyiket esszük előbb. Mi rosszul döntöttünk: a csípős levesből merítettünk először, aminek elfogyasztása után hosszabb szünetet kellett tartani, míg az ember nyelve ismét érzett hajszálnyi ízeket… A levesekben a kockákra vágott csirkemellek mellett gomba és a csípősben bambuszrügy és hagymagerezdek domináltak, illetve a készítés utolsó fázisában beletett petrezselymek. Üdítőek és kellemesek voltak.
Később azon töprengtünk el, hogy a keleti ételekben a csípős íz miért múlik gyorsabban, mint mondjuk a magyar ételekben. Az én megfejtésem az, hogy a friss levelek (bazsalikom és menta pl.) olajai segítik a csípős íz felszívódását, s így az ízérzékelést.
Könnyű sertéssaláta volt a negyedik fogás: vékonyra szelt hideg sertéshús mentával és korianderrel. Köret és kenyér nélkül, csupán némi zöldsalátával. (Én a környező összes tálról lerágtam a salátát – nem tudom miért, de egyszerűen megveszek a salátalevelekért.) Kijött közben a zseniális jázmin rizs is (nincs is a keleti rizsfőzésnél tökéletesebb technika), és a két főétel, a vörös currys és a zöld currys húso. A legfinomabb az este folyamán a zöld curry volt (nem csupán szerintem, hanem gyors „közönségszavazat” alapján) : kókusztej, csirkemell, padlizsán, friss bazsalikom, és a fűszerek…
Levezetésként csípős tenger gyümölcseit kaptunk, kagylót, rákot, tintahalat vöröses mártásban, szintén bazsalikommal. A csípős íz itt is gyorsan múlt, mire a két desszertet kihozták, már nyoma sem volt.
A desszertek egyike zselés körteszerű (ha nem körte) gyümölcs volt, a másik sós kókusztejben áztatott banán. Peti és Gergő szinte ölre mentek az én adagomért ez utóbbiból – igyekezetüket nem értettem, mert szerintem ehetetlen volt. (Általában sem mérhető európai édességekhez a keleti desszertkínálat – még úgy sem, hogy én magam nem vagyok desszertrajongó, ezt sikerült kinőnöm. De Péter a desszertdivízió vezetője, Gergő meg simán szereti a pocakját.)
Az este persze könnyű borozással és beszélgetéssel fejeződött be. Turóczi Gábor, a Lucullus Baráti Társaság elnöke hajnali kettő körül elmondta, hogy a kulináris élvezeteken túl ritka az ilyen beszélgetős társaság e körben… Na de hát szerintem az étel, a jó bor és a beszéd (jó társaság) együtt alkotják a felemelő pillanatokat. Rajtam nem múlik, majd bevetem magam, beszélni azt tudok… : )
Legutóbbi hozzászólások