Azért is jó, amikor kizöldül minden, mert az SFportal-SFblogs találkozók nem csupán a Trombitásra vagy a Paulánerre (újabban Főnixre), tehát belső terekre korlátozódnak, hanem ki is lehet menni a szabadba. Két éve rándultunk ki először a Kiscelli Parkba, aztán tavaly is kétszer, s most elérkezett az alkalom, hogy idén is bográcsozzunk egyet.
Kissgé (eddigi szakácsunk és tűzrakó mesterünk) mentesítésére kitaláltam, hogy most beszállok a főzésbe és nyúl lesz a menü – igaztalanul elfeledett állat a nyuszi, legalábbis amikor jó bográcsosról van szó. Persze Kissgé segítsége nélkül sokkal de sokkal nehezebben ment volna, mint ahogy Krisztián és Ági is kellettek; nélkülük, illetve az olaj nélkül, amit hoztak, még elkezdeni sem tudtam volna a főzést. (Jellemző egyébként, hogy ha egyszer elfelejtek valamit becsomagolni, akkor a legelső fontos dolog lesz az. Tényleg Cavintont kellene szednem.)
Szóval lassan gyűltünk össze (legközelebb nem fogom elárulni, mikorra lesz kaja), de aztán szétterítettük a pokrócokat, előkerült a póker, a scrabble, backgammon és Manó még egy kicsomagolható golfpályát is hozott. Vittem tisztességes mennyiségű poharat, de a melegben inkább dobozos sör fogyott, Kissgé élesztgette a tüzet, én fűszereztem… a nyúl meg mindeközben szépen megfőtt. Hajni kikeverte a habarást, aztán megforgattuk még egyszer a tűz fölött az étket. Davóék kirakták a túrós-szalonnás puliszkát, és kezdődhetett a vacsora.
Find more photos like this on SFport.net
Teljességgel kellemes délután volt, én legalábbis remekül éreztem magam. Mivel jó idő volt, még tábortüzezésre is jutott idő, csak egy gitár hiányzott, de legközelebb már majd ez is eszünkbe fog jutni (azért is írom most ide). Sokan fotóztak, (Metatron kisfia vagy száz képet is lőtt a gépemmel), s én feltöltöttem párat (Kismetatron képeiből is) már az SFport.netre, s látom, Adeptus is megtette délelőtt… Várom majd Davo, Manó és Ági képeit is.
Csak az a fránya mosogatás mindezek után… hm…
🙂
Legutóbbi hozzászólások