A Filmalkotók kedvencei Filmklub első rendezvényén az Andy Vajna választotta Amadeus című film ment le az Odeon moziban. Az Amadeus 1984-ben készült, Peter Shaffer írta saját drámájából, a rendező Milos Forman. F. Murray Abraham játssza Salierit, Tom Hulce Mozartot. Ők versenyeztek is az Oscarért a következő évben, amit F. Murray Abraham kapott meg, illetve a film további hét Oscart elvitt. A BAFTA-n négyet sepert be, a Golden Globe-on hármat, és még jó csomót más fesztiválokon. Mi a rendezői változatot néztük meg, amely a korabelinél kicsit hosszabb, 180 perces volt, ráadásként pedig utána még egy egyórás beszélgetés következett Vajnával.

Érdekes beszélgetés volt. Egyrészt magáról az Amadeusról. Vajna elmondta, hogy a Száll a kakukk a fészkére filmnél hozta őt össze Michael Douglas Milos Formannal, amiből aztán kettejük közös projektjeként sajnos nem lett film, bár csak másfél millió dollárt, a film felét kellett volna összeszedniük. Viszont összeismerkedett Formannal és ott volt az Amadeus első vetítésén. Elmesélte, hogy a rendezői változat és a produceri változat közti különbség csupán az anyagiak (és nem koncepció) eredménye: anno 1984-ben egy olyan rövidebb változat került a nézők elé, ami mind Forman, mind a producerek szerint közönségbarátabb volt. Később csupán anyagi okok miatt készült el a hosszabb verzió – közös egyetértéssel.

Persze a beszélgetés más irányokat is vett. Vajna anekdotázott a Rambo első részéről (1982), hogy három óra húsz perces volt Ted Kotcheff változata, és Stallone visszavásárolta volna 9 millióért, csak be ne legyen mutatva, mert tönkreteszi a karrierjét. Akkortájt 13 millióból elkészült egy ilyen film. A nézőtér soraiban ültek rajongók is, akik nem bírták nem éltetni a Terminátort. Rákérdeztek, mi fogja meg a producert egy filmben. Megtudtuk, hogy az ötlet, az alapszituáció: a Rambóban a Vietnámban rugóként felhúzott katonák sorsa, akiket aztán otthon nem kezelnek, és képtelenek kiengedni… Vajna beszélt a kinti filmgyártás pénzügyi nehézségeiről is, ott ugye nincs állami támogatás: „Nekem el kellett adnom a lelkem, hogy valaki egyáltalán szóba álljon velem”.

Rákerült a szó a magyar filmekre is, hogy mennyire fontos a forgatókönyv, s hogy a magyar színészek csak odamennek a gyártáshoz, és eljátsszák. Elmondta, hogy Bob de Niro, amikor megkap egy szerepet, elmegy pár hétre egy tanárhoz és megbeszéli vele, hogy hozhatja ki a karakterét. Madonna, az Evita forgatása előtt fél évig énekleckéket vett. A filmre egyébként számos hírességet meghallgattak, köztük lecastingolták például Meryl Streep-et, aki remekül énekel, de még sem felelt meg. Ilyen Magyarországon nagyon nincs, pedig a színpadi színészet nem ugyanaz, mint a filmszínészet. Egy harmincszor tíz méteres vásznon minden rezzenés olyan, mint egy elefántlépés – jelentette ki Vajna, és azt is, hogy a színészeknek életük végéig képezniük kellene magukat… Erre sincs itthon példa.

Volt persze még más is: a filmzene fontossága, amely megpendíti az érzelmi húrokat a nézőknél, és kialakítja az emocionális csatolást. Vajna ötven százalékra tette a filmkészítésben a zeneszerző fontosságát. Elmondta, hogy két embert csodál igazán. Az írókat, akik leülnek az üres papír fölé, és pár óra múlva kikerekedik egy zseniális novella a kezük alól, és a zeneszerzőket, akik ugyanerre a csodára képesek: lejegyzik a dallamot, ami a fejükben szól…

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás