Évek óta különleges ünnep minden olyan hétvége, amelyben a szabadnapok összeadódnak: ekkor ugyanis ismét van idő (alkalom), amikor összejöhetnek a szefantoros barátok. Régebben erre csak augusztus elején kerülhetett sor, pár éve azonban a hosszabb ünnepekkor is – köszönhetően Istvánnak.
Most is így telt október 23-a. El Budapestről, ahol várhatóan a szívmagyarok az összetartás és a krisztusi szeretet nevében gyújtogatni fognak, és szívesen akasztanának is (lógni fogsz – erősíti meg a most már ex-parlamenti kapcsolat). Ki a zöldbe, vidékre, vissza a tanyára, ahol már hullanak a levelek és persze a reggel köddel és harapnivalóan friss levegővel érkezik, úgy, ahogy a székesfővárosban soha.
Munka is van persze kint: a fákat kellene megnyesni. Aztán meg az ablakokat a helyükre rakni, az ereszeket kitisztítani. A hétvége bebizonyítja, hogy javítani, segíteni, dolgozni is lehet a közösségért. Ugyanakkor élvezzük egymás társaságát, készül a birkapörkölt a bográcsban. Még napozni is lehet, olyan erős az őszi nap heve. A fejünk fölött délre repülnek a darvak, és hangjuk betölti az eget.
Ezek azok a pillanatok, amelyekért élni érdemes. Négy nap, sálban, pulóverben, dunyhák alatt. Borozgatva, főzőcskézve, beszélgetve, munkával színesítve. Misi birkapörköltje után Jani készít erdélyi káposztát, majd Lajos töltött krumplis pogácsát. Telnek a napok. Öröm a barátok között, egy mély lélegzet a világból. Szentimentális vagyok? Meglehet. De nem csoda ez után a hétvége után. Köszönet mindenkinek, aki ott volt…
Legutóbbi hozzászólások