Nos hát visszatértem a gyulai HungaroConról. Meglepetésben nem volt hiány, persze számomra jó értelemben vett meglepetésben: az Egy lépés az örökkévalóság felé című novellám Zsoldos-díjat kapott. A novella a magyar SF-ról szóló 11. Metagalaktikában jelent meg. Hogy ilyen lett, abban nagy szerepe volt egy beszélgetésnek, amit a Galaktika szerkesztőségében folytattam Farkassal meg Csordás Attilával… Azt hiszem, kijár nekik ezért a köszönet mellett egy kis csokoládé is…

Emellett el kell mondanom, hogy többek között a Szemünk fénye K. Varga Beától vagy F. Tóth Benedektől a Hiszed vagy sem, vagy Dragomán Györgytől a Döghecc legalább ugyanúgy megérdemelte volna a díjat. Ahogy S. Sárdi Margit mondta, erős mezőny volt, ami nagy öröm – írónak és olvasónak egyaránt.

A regénygyőztes végül is Csepregi Tamás Szintetikus álom című kötete lett, amit a Tuan adott ki. Gratulálok a szerzőnek, és csak bátorítani tudom, ne álljon meg egy kötetnél… És persze a Tuan miatt is örülök a díjnak, mert nem kis bátorság szükséges a jelenlegi gazdasági-terjesztői állapotok között egy első könyves szerző kiadásához. Remélem, ők is folytatják az új generáció felkarolását.

Még majd írok a conról is.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás