A minap egyik barátom kesergett és szentségelt egyszerre, hogy nekünk még csak dátumunk sincs az euró bevezetésére, miközben körülöttünk már minden országnak van, s hogy érdemesebb lesz lassan Romániába átköltözni. Ugyanakkor külföldön is mondják, hogy államcsőd ugyan nincs, azt megúsztuk, de az ország már régen nem a befektetői célpontok közé tartozik.
Most meg aztán itt van Ferihegy, a sztrájk a reptéren, amely olyan jól jellemzi kicsiben az ország állapotát (és nem csupán a káoszra gondolok) és a megingathatatlan, makacs magyar mentalitást (figyelitek az alliterációt?). A reptér bizonyos munkáit racionalizálni kell, mert drága és fenntarthatatlan. Ezt nem sikerült átverni a szakszervezeteken, ezért a reptér tulajdonosai felmondták a kollektív szerződést. Ebből sztrájk lett, és emellett a sztrájkolók azt is követelik, hogy a tulajdonos ne szervezzen ki munkákat (amire két éve már rábólintottak). És most patthelyzet.
Ki fogja megszívni hosszú távon? A cégek, meg a munkavállalók. Kollektíve. Meg mi. Kollektíve. Mert vagy a reptér fog tönkre menni vagy a másik cég, aki ott van: a Malév. (Aztán se pénz, se posztó.) Racionalizálni kell, reformok kellenek, de ne rajtunk kezdjék. Ez is kis magyar mentalitás. Kell a kórházreform, de ne rajtunk kezdjék. Kellene a felsőoktatási reform, de ne rajtunk kezdjék. Népszavazás kell róla, adjunk-e 300 forintot a rendelőkben. Kell a pénz, mondják az orvosok, de ne a betegtől szedjük be. Adjon az állam! Így aztán kell persze az államnak a bevétel, de… de ne rajtunk élősködjön – tesszük hozzá. – Inkább csökkentsük az adókat.
Mindenki azt mondja évek óta, hogy hozzá kell nyúlni a szociális kiadásokhoz és a 13. havi bérhez. Jött a gazdasági csőd, és most tényleg hozzányúltak, bár azt is csak szőrmentén (nem mertek jobban). És rögtön elkezdődtek az ellentétes irányú politikai játszmák. Tudjuk, hogy nagyok a szociális juttatások a bevételekhez képest, nem bírta az állam gazdasági válság előtt sem. De ne rajtunk kezdjék a megvonásokat és ne most! Csökkentsük ezeket a kiadásokat, de ne vegyünk el senkitől semmit – ez matematikai képtelenség.
De nézzünk csak vissza cégekre: sztrájkolni fog a BKV is, mert rossz állapotúak a buszok, mert nincs pénz semmire és mert ott is racionalizálni kellene. Lesz sztrájk, hogy ne adja el a cég a HÉV-et a vasútnak. A járatritkításokat megfúrták (én is rosszabbul jártam volna vele), a jegyemeléskor mindenki szentségel (lassan eléri a BKV jegy a 300 forintos határt, de legalább az orvosnál azt megspóroltuk), a megoldás: adjon az állam. Mert ne rajtunk kezdjék! De ideje lenne ugyanakkor csökkenteni is az adókat… ugye? (Vajon hány ember van az országban, aki még egyszer sem potyázott buszon, villamoson vagy metrón???)
A MÁV-sztrájkról nem beszélek, mert az Gaskó kis magyar játékterepe. Egy rossz kisfiú szórakozik velünk, bár azért a MÁV-nál is vannak gondok – de szárnyvonalakat lezárni ott sem sikerült. Mert kell a racionalizálás, csak ne rajtunk kezdjék.
Mindezek miatt a racionalizálás / reformok húzódnak nagy cégeknél és állami szinten egyaránt, nekünk pedig hosszabb távon egyre rosszabb és rosszabb lesz. És a barátom szentségel, hogy Szlovákiában és Romániában jobb a helyzet. Hát akkor tessék kimenni! Nézzétek meg, az ősmagyar szívű Bayer Zsolt is szlovák céggel nyomul, oda adózik. Látjátok? Ő látja… mi sosem fogunk megváltozni. Ötszáz éve egy helyben toporgunk.
Legutóbbi hozzászólások