Látnokokat, asztrológusokat és távgyógyítókat keres csapatába a Telemedia InteracTV. Nézem a hirdetést, amely szerint a cég, „a világ első, élő, telefonos tévéműsorokat Budapestről több, mint 40 országba gyártó TV produkciós társaság”, és eszembe jut, hogy egy ilyen tévét csak nálunk lehet megcsinálni, hiszen annyi itt a beteg ember, hogy az igazi orvosok se bírják, tehát van piaca a távgyógyításnak és a kézrátételnek. Aztán pedig, mivel Magyarország fénylő aranypiercing a Világ Köldökén, avagy gumikacsa a szakrális energiák örvényének közepén, itt, ezen a helyen minden harmadik ember rendelkezik valamilyen természetfeletti erővel, de legalábbis az igazlátás isteni adományával, tehát közöttünk érdemes keresni, érdemes erre a medencényi magyarra egy világhálózatot rátelepíteni.

No, olvasom tovább, mik is az elvárt feladatok. „Televíziós képernyőn keresztül való sorselemzés (kártyavetés, számmisztika, asztrológia). Telefonon keresztüli lelki segítségnyújtás vagy tanácsadás.” Nem hiszem, hogy a visszajelzések gyakoriak lennének, így eléggé könnyűnek tűnik a munka. Kis gyakorlattal minden tudás megszerezhető. Ezért persze vannak elvárások: „hasonló területen szerzett több éves tapasztalat”. Ez is megoldható, majd azt mondom, a lakás magányában kártyáztam a sorssal. Na tessék, már azon gondolkodom, nekem menne-e…

Hát ez gáz.

Ha számlaképes vagyok, akkor mit is kínál a cég: „otthonról is végezhető”. Remek, ez kell nekem, csak itthon vetem a kártyalapokat továbbra is. Mondjuk, francia kártyából könnyebb… és menni is fog, senki nem látja. „Nemzetközi környezet”. Tökéletes. Majd bekapcsolom a CNN-t magam mellett és import bort iszom, mondjuk chilei cabernet sauvignont és egy kubai szivart fogok szívni. „Fiatalos, dinamikus csapat”, na, ez érdekes, mert azt hittem a jósnők mind öregek, az asztrológusok mind szakállasak csúcsos sipkában, a távgyógyítók meg hasonlítanak (vagy akarnak) Gyurcsokra. „Versenyképes jövedelem.” Ez meg a szívem vágya, ilyen kemény munkáért el is lehet vállalni.

A gond csak az, hogy ha én jelentkeznék, és felvennének, a többiek mennyire lennének hitelesek?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás