Kutyagumi

A kutyagumi a városi lét egyik legidegesítőbb eleme. Sajnos kis hazánkban a kutyatulajdonosok nincsenek annyira kulturáltak, hogy papírzacskóba gyűjtenék kedvenceik potyadékát, mint azt nem egy német városban, kisvárosban láttam. És a város sincs olyan gazdag, hogy megengedje magának azt, ami nizzai utazásom során tapasztaltam: tudniillik kora hajnalban nagy nyomású locsolókocsikkal az egész várost letakarították, nem csak az utakat, de a járdákat is.

A kutyatulajdonosokra így joggal haragszik az, aki nem tart állatot, de mondjuk sétálni szeretne egy parkban, vagy az utcán, vagy játszana a gyermekével a játszótéren, esetleg kifeküdne valamelyik ligetben a fűre, aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy kutyagumi ragadt rá.

Magam is felmérgesedem, ha kutyagumiba lépek, és ebbéli idegességemet egyszer sikereresen le is vezettem egy Tűzvonalban epizódon. Vettem egy ideges elkövetőt, aki gázspével annak a kutyatartónak az arcába fújt, aki ott hagyta a kutyaürüléket az út szélén ebek harmincadjára. Persze élőben nem csinálnék ilyet, de el tudok képzelni embereket, akik felhúzzák magukat ennyire. És a sorozat lényege az életszerűség.

Amiért ezt írom az egyrészt a népnevelő szándék, hogy a blogot olvasó kutyatulajdonosok, ha eddig nem takarították fel ebük mocskát, akkor most lelkiismeretfurdalást érezzenek és változtassanak magatartásukon. A másik ok – az aktuális – pedig egy tábla a Terézvárosban, ami szellemes, aranyos és jószándékúan figyelmeztető.