Minden kreatív írás órán elmondom, hogy a karakterek a legfontosabbak, és az írónak tisztában kell lennie az összes karakter (még a legkisebbek) motivációival. Tudnunk kell, mi hajtja a szereplőinket.
A képen feltehetően Hesp Róbert (Gyabronka József), Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) és lóháton Mike Madden (Kovács Lehel)
Egy sci-fi vagy fantasy esetében, de egy kriminél is, viszonylag könnyű dolgunk van, mert a karaktert (a motivációjával együtt) mi találjuk ki. Viszonylag – mondom –, mert főképp a fantasyben nagyon elcseszett karakterekkel is találkozhatunk, és most ezt a szó rossz értelmében értem tényleg. Ugyanakkor viszont egy történelmi regényben a motivációk terén is hűnek kellene (!) lennie a szerzőnek a valósághoz.
Ami konkrétan lehetetlen.
Mindig sikerül vitába keverednem történelmi regény író barátokkal, merthogy én tartom magam ahhoz, hogy nincs hiteles történelmi regény. Nincs. Mert az író utána nézhet a kornak, a tárgyainak, kronológiai eseményeinek, szereplőinek, de akkor sem ismerheti meg soha egy-egy valóságos személyiség motivációit. Vicces, de még abban az esetben is ez van, amikor vaskos önéletrajzok állnak rendelkezésünkre.
Enélkül pedig minden csak tapogatózás. Persze, ha még megfelelő tárgyi leletanyag sem áll rendelkezésünkre, nem hogy önéletírások vagy beszámolók, akkor aztán tényleg fikció minden múltban játszódó regény… lásd a honfoglaláskori történelmi regényeinket…
Nem árulok zsákbamacskát: ezen a téren a Kincsem-regényemnek is lesznek olyan momentumai, amelyek nyilván nem felelnek meg a valóságnak. Törekedtem a hitelességre, és egy író csak ennyit tehet (és ennyit muszáj), de számos motiváció az események hátterének kutatása alatt biztos csak az én fejemben alakult ki, nem a valódi karakter sajátja volt. De hát honnan is tudhatnánk, mit szeretett meg a kékszemű Szabó Karolina Blaskovich Ernőben, és hogy Hesp Róbert miért váltotta le Harry Wainwrightot Baden-badenben?
Ferenc József szerepében Fekete Tibor
Ezeket, és még sok mást is, nekem kellett kitalálnom. Tartottam magam az ismert tényekhez, és megszerettem a szereplőimet – e kettő volt a vezérlő szálam regényírás közben a motivációk kitalálásakor. Senki nem makulátlan, de elismerésre méltó, amiért küzd, és szerethető alkat. És ez egy tényleg gyönyörű történet egy legyőzhetetlen lóról és egy különös szerelemről.
Érdeklődve várom egyébként a Kincsem film bemutatóját. A trailerek alapján a valósághoz annyi köze van kábé, mint a fahéjnak a csülökpörkölthöz. Ha tényleg így lesz, nagyon fogom sajnálni. Kincsem, Blaskovich Ernő, Sztáray János, Batthyány Elemér, Festetics Tasziló, Francis Cavaliero s a többiek sokkal többet érdemeltek volna.
(A cikkhez csatolt képek a Kincsem-filmből valók vagy forgatási képek.)
Legutóbbi hozzászólások