A pénteki kínai vacsora után ingerenciánk támadt Gergővel pekingi kacsát készíteni. Szombattól úgyis kaposvári körön voltam, ilyenkor Gergőnél húzom meg magam, így adva volt szinte azonnal a lehetőség. Vasárnap vettünk egy kacsát (a kínai gyakorlat szerint kövér kacsát kell venni, olyat, amelyet egy szűk ketrecben neveltek fel minimális mozgás mellett, nehogy izmos és szálas legyen a húsa), megkerestük a pekingi csirke receptjét, és rájöttünk, hogy csak hétfő este lesz belőle vacsora.
Szóval fogj egy kacsát, lehetőség szerint döglöttet és tollatlanítottat. Mosd le, majd önt rá forró vizet (ezt az első fotón lehet látni), és forrald még öt percig. Fontos, hogy a víz ellepje: ez a kacsa ne ússzon a víz felszínén (nekünk úszott, de lenyomtuk, aztán megfordítottuk és úgy is lenyomtuk). Miután letelt az öt perc, vedd ki, tedd tiszta konyharuhára, szárítgasd meg. Ezután következik a bekenése.
A szósz, amit a kacsára kenünk, méz, vörösborecet (helyett balzsamecetet használtunk mi), fehérbor és forró víz keverékéből áll (a második képen Gergő végzi a kényes műveletet). Ha ez megvan és kacsánk barnás színt nyer a kifőzött fakófehér helyett, akkor egy éjszakára hűvös-szellős helyre akasszuk ki. Kilógja, kicsepegi, kizzadja magát.
Másnap, amikor már nagyon szeretnénk pekingi kacsát enni, akkor folytassuk azzal, hogy felpumpáljuk. Nem vicc: a bőrét el kell választani a húsától, és erre némely recept a kacsa felpumpálását, felfújását javasolja. Gergő nagypapája a szódásszifon csövét említette, amellyel a bőr alá bedugva, levegőt fújhatunk be (trombitás tüdő kéne hozzá szerintem). Nos, elhatároztuk Gergővel, hogy bevetjük a biciklipumpát, aztán gyakorlatban a fakanál nyelénél maradtunk. A töltött-csirke technikájához hasonlóan, finom mozdulatokkal választottuk el a kacsa bőrét a húsától. Azért persze rajta hagytuk.
Ezután sütőbe tesszük a kacsát. Ott is fellógatjuk, ne tálban vagy lapon süljön. (A mi megoldásunk közkívánatra a harmadik – utólag beillesztett – képen látható.) A recept szerint, amit használtunk, előbb kétszáz fokon 30 percig majd alacsonyabb hőmérsékleten 40 percig kellett volna sütni. Gergő sütőjét azonban rosszul lőttük be, és a kacsa kicsit gyorsabban megpirult a kelleténél, pár árnyalattal sötétebb lett a Wangnál körbehordozott, szeletelés előtti kacsánál. Egyéb mentő ötletek után még egy kicsit szétszedve átsütöttük – na, ezt nem kell leutánozni.
De majd másodikra jobban fog menni.
A kacsát a következőképpen fogyasztjuk: liszt, víz és szezámolaj keverékéből palacsintatésztát keverünk, és kis palacsintákat sütünk (a nagy kép a palacsintasütést örökítette meg). Felvágunk hosszában csíkokra póréhagymát és uborkát, ezt a palacsintára rakjuk. Ráemeljük a vékony szeletekre szelt kacsahúst, öntünk rá vékonyan pekingi szószt, azaz hoisin szószt (nekünk csak osztriga szószt sikerült szereznünk Kaposváron). Összecsavarjuk és pálcikával a szánkhoz emelve beleharapunk (Gergő mutatja meg a helyes technikát az utolsó képen).
És igyekszünk nem összekenni magunkat. (Mellesleg a palacsintát be lehet kenni mindjárt az elején a szósszal… úgy nem is folyik annyira.)
A kacsacsontokat, miután lefejtettük róluk a húst, kisütjük. Manó a pénteki vacsorán kikérte a pincértől Wang éttermében, és milyen jól tette. El lehet rágcsálni. Mi Gergővel ugyan nem sütögettünk csontokat, de legközelebb ezt is tradicionálisan teszem – mert finom.
Legutóbbi hozzászólások