Nem is az én blogomba való, hanem Benedek blogjába, a „Mindennapi hősök” rovatba, de leírom, mert fura volt – fura és kettő is sok egy napra a világ szürrealitásából.
A Lehel téri földhivatalban esett meg az első találkozás: egy öreg bácsi váltotta ki tulajdoni lapját. Közelebb volt már a kilencvenhez, mint a nyolcvanhoz, ott és hajlott háttal, méter per perc sebességgel mozgott. Amikor végzett, a kabátját próbálta fölvenni, amihez az ajtónálló állami alkalmazott segítséget nyújtott. Na most az ajtónálló is inkább hatvan volt, mint ötven, felsegítette az öregre a kabátot, aki a zsebébe nyúlva papucsos tárcát vett elő, hogy ezért jattot adjon. A hatvanas élénken tiltakozott és mondta, hogy örömmel segített. Az öreg eltette a tárcát, és sálja után nyúlt… Segítsége elhátrált, nehogy pénzt kapjon.
A másik történet az egyes villamoson esett meg. Az utolsó kocsiban az ülések alatt hajléktalannak kinéző vékony alak feküdt. A felszállók ránéztek, aztán gyorsan másfelé. Két tizenéves srác azt leste, lélegzik-e még és fennhangon röhögtek rajta. A ruhája alapján részegségét aludta ki, de hát ki tudja? Az egyetlen, aki felemelkedett és azt ajánlotta, hogy hívjuk a mentőket, egy értelmi fogyatékos srác volt. Körbefordult és a mentők számát tudakolta – volt aki kinevette, volt aki másfelé nézett. Ki más segítene embertársán, mint egy értelmi fogyatékos, 2010 Budapestjén???
Legutóbbi hozzászólások